Vágólapra másolva!
A Lazio együtteséről már régóta küztudott volt, hogy súlyos anyagi problémákkal küzd, de úgy tűnt, hogy két legjobbja, Hernán Crespo és Alessandro Nesta nyári eladásával, valamint a szintén sokba kerülő Gaizka Mendieta kölcsönadásával a rómaiak kilábalhatnak a nehéz szituációból. A Mendieta vételárából maradt tartozás azonban továbbra is fennállt a spanyol Valencia felé, és ezt a taljánok, úgy tűnik, két focistával szeretnék rendezni.

Mendita 2001 nyarán 28 millió fontért igazolt a Lazióba a Valenciától, ám a transzfer sem neki, sem pedig a római klubnak nem jött be. A spanyol középpályás sehogyan sem találta helyét a Serie A-ban, és a bajnokság közepére a kispadra szorult, miközben az egyesületnek állnia kellett nem csekély fizetését, arról nem is beszélve, hogy az eredeti vételárat sem fizették ki teljesen a hispánoknak.

Nem csoda, hogy a Lazio a nyáron szívesen megszabadult volna a focistától, és végül azt sikerült elintéznie, hogy Mendieta kölcsönbe a Barcelonába kerüljön, vagyis a fizetését innentől kezdve már a katalánoknak kellett rendezni. A Valencia felé azonban még mindig maradt 12 millió eurós adósság, amit az anyagi gondokkal küszködő rómaiak sehogyan sem tudtak kifizetni, arról nem is beszélve, hogy a Manchester Unitednek további 19 millió euróval tartoztak Jaap Stamért.

Mind a Valencia, mind a MU azzal fenyegette a Laziót, hogy bíróság elé viszi az ügyet, amennyiben nem rendezi tartozását, ám az olaszoknak a minap a spanyolokkal végre sikerült megegyezniük. A két egyesület csak annyit jelentett be, hogy megállapodtak a tartozás hátra lévő részének kifizetéséről, de azt nem árulták el a nyilvánosságnak, hogy a törlesztés miként történik majd. Ugyanakkor a rómaiak azt is bejelentették, hogy december elsejétől a szezon végéig kölcsönadják a Valenciának Massimo Oddót, akit csak a nyáron szerződtettek a Hellas Veronától. A jobbhátvédet és jobb oldali középpályást is játszani tudó focistára nagy szüksége lehet a spanyoloknak, hiszen ezen a poszton nincsenek túl jól ellátva, a hátvédsorban a francia Jocelyn Angloma nyári visszavonulása óta Curro Torresnek nincsen vetélytársa.

Djukic távozna a Valenciától/sport/focivilag/20021118djukic.htmlA Valencia Hasselbainket szeretné/sport/focivilag/20021010avalencia.html

Ez még tiszta üzletnek tűnt (bár Oddo saját elmondása szerint csak a sajtó útján értesült a dologról, és egyelőre továbbra is Lazio-játékosnak tartja magát), ám a Lazio és a Valencia következő várható ügylete már korántsem látszik ilyen világosnak. A hírek szerint ugyanis a Valencia szívesen látná soraiban a jugoszláv Darko Kovacevicet, aki jelenleg a spanyol éllovas Real Sociedadban ontja a gólokat. És hogy mi köze van ennek a Lazióhoz? Csupán annyi, hogy Kovacevic tavaly decemberben éppen a rómaiaktől érkezett a baszk együtteshez, és a transzfer meglehetősen érdekes volt: a focista játékjogának a fele ugyanis az olaszoknál maradt, ráadásul a kontraktusban szerepelt egy olyan záradék is, amelynek értelmében bármelyik fél (tehát a Lazio és a Real Sociedad is) eladhatja a játékost a másik fél beleegyezése nélkül abban az esetben, ha 12 millió eurós ajánlat érkezik a csatárért.

A Sociedadnak természetesen esze ágában sincsen megválni a focistától, aki csapata egyik legjobbja, és sorozatban rúgja a gólokat, a Laziónak viszont kapóra jöhet a Valencia érdeklődése. A baszkok jelenleg azon vannak, hogy kifizessék a Laziónak Kovacevic játékjogának másik felét, ami hatmillió eurót jelent, de valószínűbbnek tűnik, hogy a rómaiak közvetlenül a Valenciával kötnek üzletet, és a jugoszláv gólvágó a következő szezonban már a Valencia focistája lesz.