A Manchester United többé-kevésbé egy kapushibának köszönhetően győzött a Liverpool otthonában az angol Premiership tizenhatodik fordulójának rangadóján.
A Newcastle hazai pályán csak a hajrában tudott fordítani a 22. perctől kezdve emberhátrányban játszó Everton ellen. A Charlton az utolsó tíz percben szerzett két góljával győzött a Leeds otthonában, így az idény előtt titkos esélyesnek tartott leedsi együttes nyolc hazai találkozójából hatot elveszített.
Az Anfield Roadon, 44 250 néző előtt csapott össze egymással a két csapat. A vendégeknél Gary Neville combsérüléséből felépült, ám Laurent Blanc, Rio Ferdinand, David Beckham, Roy Keane és Nicky Butt hiányzott. Igazából a második félidő közepéig még arra sem mutatott semmi jel, hogy egyáltalán gólt szerez valamelyik együttes. Ekkor Carragher hazafejelt labdáját a lengyel válogatott kapus, Dudek nem tudta megszelidíteni, a talpa alatt átcsorgó játékszerre az uruguayi Diego Forlan csapott le, s a kapuba gurított. Két perccel később ismét Forlan volt a főszereplő, ezúttal Giggs passzát váltotta gólra (0-2). A 81. percben ugyan Hyypiä még szépített, de a Liverpool erejéből nem futotta az egyenlítésre. Első idei hazai vereségével a "Vörös Ördögök" nem tudták tartani a lépést az éllovas Arsenallal, amelynek előnye így négy pontra nőtt.
A Manchester házatáján még egy hír tartja lázban a szurkolókat. A hírek szerint a klub szemet vetett az "új Figónak" tartott tizenkilenc esztendős Ricardo Quaresmára. A Sporting szélsőjéért a klub állítólag tízmillió fontot sem sajnálna, ha minden tárgyalás sikerrel zárul, akkor ő lehet a januári átigazolási időszak legnagyobb fogása.
Eredmény:
Liverpool - Manchester United 1-2 (0-0)
gól: Hyppiä (82.), illetve Forlan (62., 65.)
Newcastle - Everton 2-1 (0-1)
gól: Shearer (86.), Bellamy (89.) illetve Campbell (17.)
kiállítva: Yobo (22., Everton)
Leeds - Charlton 1-2 (1-0)
gól: Kewell (42.), illetve Lisbie (80.), Parker (90.)
Kapcsolódó cikkek:
[origo]
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.