Vágólapra másolva!
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyáron nagy mozgás lesz a nemzetközi játékospiacon, legalábbis ami az igazi világsztárokat illeti. Az utóbbi időben David Beckham lehetséges transzfere uralta a sportújságok címoldalát, de a minap a Milan alelnöke, Adriano Galliani olyan bejelentést tett, ami még nagyobb szenzációt kelthet. A rossonerik vezetője szerint ugyanis a milánóiak a nyáron mindenképpen szerződtetnek egy focistát a Beckham-Figo-Ronaldo hármasból.

A Real Madrid az elmúlt három évben, Florentino Pérez elnöksége alatt valósággal tökélyre fejlesztette a "Pavónok és Zidane-ok" transzferpolitikáját, vagyis hogy a királyi gárda a saját nevelésű fiatalok mellé csakis világsztárokat igazol: az első a sorban Luis Figo volt, majd jött Zidane, tavaly nyáron pedig Ronaldo, vagyis három év alatt három Aranylabdás érkezett a madridiakhoz. A terv eddig bevált, hiszen a csapat 2001-ben bajnokságot, tavaly BL-t nyert, idén pedig jó úton halad afelé, hogy mindkét trófeát megnyerje. Nem csoda, hogy mások is szeretnék lemásolni ezt a koncepciót, és erre leginkább az AC Milan tűnik hajlandónak. A rossonerók mindig is szívesen igazoltak olyan focistákat, akik már megérkezésükkor is nagy sztárnak számítottak (tavaly Rivaldo felelt meg tökéletesen ennek a követelménynek), és a klub alelnöke, Adriano Galliani a minap megígérte, hogy ez a folyamat a nyáron is folytatódik majd.

Az egyesület tulajdonképpeni irányítását intéző Galliani ugyanis kijelentette: a nyáron a Beckham-Figo-Ronaldo hármasból egy játékos mindenképpen a Milan dicsőséges mezét fogja viselni. A terv tulajdonképpen nem új, hiszen Galliani már 2000 nyarán kijelentette: a rossonerók csak akkor léphetnek előre, ha Beckham, Rivaldo és Figo hozzájuk igazol.

Ebből azonban akkor semmi sem valósult meg, és a Milan valóban nem tudott előrelépni, sőt, visszaesett: 2001-ben csak a hatodik lett a bajnokságban, és a legutóbbi pontvadászatban is csak a negyedik helyen végzett, annak ellenére, hogy időközben azért nem akármilyen focisták érkeztek a klubhoz: Fernando Redondo, Ruí Costa vagy éppen Filippo Inzaghi. Rivaldót aztán tavaly nyáron sikerült szerződtetni, de azt senki sem tagadhatja, hogy a világklasszis brazil már korántsem futballozik olyan jól, mint fénykorában a Barcelonában, nem is kap állandó játéklehetőséget a csapatban. Alessandro Nesta vagy Clarence Seedorf leigazolása viszont bejött, hiszen a csapat ott van a legjobb négy között a BL-ben, ám a bajnoki címről megint lecsúszott, és úgy tűnik, hogy Galliani szerint ezen csak egy újabb világklasszis szerződtetésével lehet javítani. Az alelnök már márciusban is sejtette, hogy a nyáron egy nagy sztár fog érkezni a milánóiakhoz, nyilatkozatában azonban akkor még csak annyit említett, hogy egy rendkívül technikás focistát szerződtetnek majd. Ez mindhárom felsorolt focistára illik, ám ha hinni lehet az utóbbi időben elterjedt pletykáknak, akkor Luis Figo lehet a megoldás.

David Beckhammel az elmúlt években rendszeresen kapcsolatba hozták a rossonerókat, és legutóbb akkor lehetett erről hallani, amikor az angol szupersztár az emlékezetes öltözőbeli sérülését szenvedte. A milánóiak azonban ekkor már nem kértek belőle: Galliani kijelentette, hogy véleménye szerint Beckham nem tudna megélni a Serie A-ban, a csapat mestere, Carlo Ancelotti pedig szakmai ellenérzését fejtette ki. "Az ideális csapatomba Beckham nem férne be, ezt őszintén mondom. Kiválő játékosnak tartom őt, de ahhoz, hogy sikeres legyen nálunk, meg kellene változtatni a játékstílusunkat, és ennyit nem ér meg a dolog" - fejtette ki a szakvezető.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy manapság mindenki kész tényként kezeli Becks Real Madridba igazolását, így beláthatjuk, hogy ő kiesik a pikszisből. Maradt tehát Ronaldo és Figo, akik mindketten a Real Madridban futballoznak, ám Ronnie csak tavaly nyáron érkezett a királyi gárdához, és nem csak játéktudása, de marketingszempontok alapján is tökéletesen beleillik a spanyolok koncepciójába. Figo viszont könnyen "lapátra kerülhet", hiszen ha a Real valóban leigazolja Beckhamet, akkor a portugál kiszorulhat a csapatból, lévén a még manchesteri középpályás ugyanazon a poszton, a középpálya jobb oldalán képes a legjobb teljesítményre.

Ráadásul a Milannak éppen egy Figóhoz hasonló típusú labdarúgóra lehet szüksége, jelenleg ugyanis a középpályán szinte csak Ruí Costa az, aki képes új impulzusokat adni a támadásoknak váratlan megoldásaival, Ambrosini, Pirlo, Gattuso de még Seedorf is elsősorban harcosságával, rengeteg labdaszerzésével tűnik ki (mindamellett, hogy kiváló futballisták), Figo viszont amolyan jobbszélsőként remekül kiszolgálhatja az ideális befejezőcsatárnak számító Inzaghit.