Folyamatosan bővülő cikkünkben átfogó képet adunk az egymás után befejeződő európai labdarúgó-bajnokságokról. Tudjon meg részleteket a kevésbé reflektorfényben lévő ligákról, információkat bajnokokról és kiesőkről, thrillerbe hajló bajnoki hajrákról és számos egyéb érdekességről.
Tippelj és sörözz!
Egész szezonban fej fej mellett haladt a két nagy skót rivális, az ősi ellenségnek számító Celtic Glasgow és a Glasgow Rangers, s az idény megkoronázásaként thrillerbe illő hajrával végül utóbbi együttes szerezte meg története 50. aranyérmét.
A bajnokság során felváltva vezetett a két együttes, a Rangers mindjárt pontvesztéssel kezdte az idényt (1-1 a Kilmarnock otthonában), ám a hatodik fordulóban a Celtic kapott ki a Motherwelltől (2-1). A két csapat először október 6-án találkozott egymással, akkor a Celtic otthonában 3-3-as döntetlenre végeztek, majd december 7-én a Rangers 3-2-es sikerrel ismét előnyre tett szert. Március 8-án és április 27-én a Kelták (1-0, 2-1) győztek, ám mivel korábban a Dundee és az Aberdeen ellen is csak döntetlenre futotta a zöld-fehérek erejéből, az utolsó fordulókra beállt a "meccsnull", azaz érezni lehetett, a bajnoki címről a gólkülönbség dönt majd.
Az utolsó fordulóra úgy fordultak az együttesek, hogy a Rangers és a Celtic egyaránt +68-as gólkülönbséggel állt. A Rangers 6-1-re verte a Dunfermline-t, s a Celtic ugyan 4-0-ra győzött a Kilmarnock vendégeként, de rosszabb gólkülönbségével lemaradt az aranyéremről. A dolog érdekessége, hogy a Rangers a 90. percben büntetőből állította be a végeredményt, igaz, ha ez kimaradt volna, akkor több szerzett találattal végez a tabella élén.
"Csodálatos érzés, hogy bajnokok lettünk, hiszen végig a siker és a bukás vékony mezsgyéjén egyensúlyoztunk. Játékosaim minden várakozásomat túlszárnyalták" - nyilatkozta a találkozó után Alex McLeish, a Rangers menedzsere, aki a nyáron váltotta a vezetőedzői poszton a holland Dick Advocaatot.
"Döbbenetes hajrá volt. Az utolsó percekben már éreztem, hogy újabb gólt kellene lőnünk, ugyanis két esetben is közel álltunk ahhoz, hogy mi kapjunk. Nagyon sajnálom a Celticet" - nyilatkozta sportszerűen Ronald de Boer, aki a csapat legjobb játékosa volt a szezon során.
Az érzelmekre jellemző, hogy az utolsó fordulót követően Chris Sutton, a Celtic csatára sportszerűtlenséggel vádolta meg a Rangerstől 6-1-es vereséget szenvedő Dunfermline együttesét, szó szerint azt nyilatkozta, a kis csapat "lefeküdt" a bajnoki aranyért hajtó glasgow-i alakulatnak. A Skót Labdarúgó Szövetség azonnal beidézte az angol támadót, s hogy mit mondhattak neki, az kiderült, amikor Sutton bocsánatot kért heves nyilatkozatásért.
A Celtic mestere, Martin O'Neill próbálta kinyilvánítani örömét, de nem nagyon sikerült. "Életem egyik legjobb szezonját produkáltam, akár elégedett is lehetnék. 1983 óta a legnagyobb sikerünket arattuk a Rugby Parkban azzal, hogy 4-0-ra vertük a Kilmarnockot, de ez sem volt elég. Nem hittem volna, hogy a vesztes UEFA-kupa finálé után pár nappal ismét ilyen szívfájdító esemény történik velünk" - nyilatkozta a szakvezető.
A Rangers a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Celtic és a Hearts az UEFA-kupában indul. A liga döntése alapján az utolsó helyezett Motherwell is az élvonalban marad.
A Rangers bajnokcsapata:
kapusok: Stefan Klos (német), Allan McGregor, Graeme Smith
védők: Fernando Ricksen (holland), Craig Moore (ausztrál), Lorenzo Amoruso (olasz), Arthur Numan (holland), Robert Malcolm, Bert Konterman (holland), Michael Ball (angol), Scott Wilson, Maurice Ross, Mikel Arteta (spanyol), Tony Vidmar (ausztrál), Mark Brown, Andrew Dowie, Paul Reid (angol), Chris Mcleod, Alexander Walker
középpályások: Barry Ferguson, Christian Nerlinger (német), Neil McCann, Ronald de Boer (holland), Kevin Muscat (ausztrál), Russell Latapy (trinidadi), Stephen Hughes, Christopher Burke, James Gibson, William Gibson, Paul McHale, Charles Adam, Peter Leven
csatárok: Claudio Caniggia (argentin), Michael Mols (holland), Shota Arveladze (grúz), Peter Lövenkrands (dán), Steven McLean, Thomas Brighton, Darryl Duffy.
A skót bajnokság végeredménye:
|
|
|
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
|
1. |
Rangers |
38 |
31 |
4 |
3 |
101-28 |
97 |
|
2. |
Celtic |
38 |
31 |
4 |
3 |
98-26 |
97 |
|
3. |
Hearts |
38 |
18 |
9 |
11 |
57-51 |
63 |
|
4. |
Kilmarnock |
38 |
16 |
9 |
13 |
47-56 |
57 |
|
5. |
Hibernian |
38 |
15 |
6 |
17 |
56-64 |
51 |
|
6. |
Aberdeen |
38 |
13 |
10 |
15 |
41-54 |
49 |
|
7. |
Dunfermline |
38 |
13 |
7 |
18 |
54-71 |
46 |
|
8. |
Dundee FC |
38 |
10 |
14 |
14 |
50-60 |
44 |
|
9. |
Livingston |
38 |
9 |
8 |
21 |
48-62 |
35 |
|
10. |
Partick Thistle |
38 |
8 |
11 |
19 |
37-58 |
35 |
|
11. |
Dundee United |
38 |
7 |
11 |
20 |
35-68 |
32 |
|
12. |
Motherwell |
38 |
7 |
7 |
24 |
45-71 |
28 |
Kapcsolódó cikkek:
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.