Tippelj és sörözz!
Nagy hajrával szerezte meg sorozatban hetedik bajnoki a görög Olimpiakosz együttese, amely az esztendő során rengeteg problémával küzdött, annyi edzőt váltott, mint korábban soha, mégis, a legfontosabb pillanatokban sikeresen helytállt, főleg a nagy rivális Panathinaikosszal szemben.
A bajnokság nem indult zökkenőmentesen, három forduló után ugyanis kiderült, az összesen tíz klubbal szerződést kötő Alpha Digital nevű előfizetéses csatorna anyagi problémákkal küzd, így szerződés ide vagy oda, pénzt nem látnak a csapatok. A felzúdulást és a sztrájkot úgy hidalta át a liga, hogy szeptember 23. és október 27. között felfüggesztette a bajnokságot. A szünet a Panathinaikosznak jött a legjobban, az athéni együttes ugyanis három meccsből hármat veszítve tökutolsó helyen állt, a PAOK 4-1-re, az AEK 1-0-ra győzte le, s ami a legfájóbb volt, hazai környezetben a Prodeftiki is elcsente a három pontot (0-1).
Az Olimpiakosz jól nyitott, de hiába szenvedett mindössze két vereséget a szezon során, hét döntetlenjével ugyanúgy értékes pontokat veszített, mint a nagy riválisok. Komoly vetélytárs volt ugyanis az AEK Athén, ez a három csapat nyüstölte egymást a tabella élén egész évadban.
A Bajnokok Ligájában nyújtott szerényebb teljesítmény miatt azonban október 9-én menesztették Takisz Lemonisz vezetőedzőt, akinek helyét ideiglenesen Jiannisz Kolliasz vette át, majd november 2-án a szlovén Srecko Katanecet nevezte ki a vezetőség. A szlovén szakvezető azonban "negatív hangulatteremtése" miatt februárban máris állás nélkül találta magát, az új vezetőedző az egykori szovjet klasszis, Oleg Protaszov lett.
A csapat közben a már említett két vereségével (január 12-én a Panathinaikosz ellen 3-2-re, március 9-én az AEK-tól 2-1-re) lépéshátrányba került, ám az utolsó előtti fordulóban 3-0-ra verte a Panathinaikoszt, s így pontazonossággal átvette a vezetést. Miután Giovanniék az utolsó fordulóban, idegenben 5-1-re legyőzték a Xanthit, máris ünnepelhették a bajnoki elsőséget. A legnagyobb rivális ugyanis hiába győzött az Akratitos ellen 3-1-re, a pireusziak jobb egymás elleni eredményüknek köszönhetően megnyerték a 2002/2003-as bajnokságot.
A következő idényben az Olimpiakosz és a Panathinaikosz a Bajnokok Ligája főtábláján, az AEK Athén a sorozat selejtezőjében, míg a PAOK, a Panioniosz és az Arisz az UEFA-kupában indulhat. Az Ionikosz és a Panahaiki kiesett az élvonalból.
Az Olimpiakosz bajnokcsapata:
kapusok: Theofanisz Katergiannakisz, Dimitrisz Eleftheropoulosz, Kleopasz Giannou, Agelosz Georgiou
védők: Hrisztosz Pasatzoglu, Sztilianosz Venetidisz, Jorge Bermúdez (kolumbiai), Giorgiosz Amanatidisz, Dimitriosz Mavrogenidisz, Edu Dracena (brazil), Paraskevasz Antzasz, Athanasziosz Kosztulasz, Hristosz Kontisz, Giorgiosz Anatolakisz
középpályások: Sztilianosz Giannakopulosz, Christian Karembeu (francia), Predrag Djordjevic (szerb-montenegrói), Zé Elias (brazil), Nery Alberto Castillo (uruguayi), Pär Zetterberg (svéd), Andreasz Niniadisz (görög)
csatárok: Lamprosz Hutosz, Giovanni (brazil), Peter Ofori-Quaye (ghánai), Aleksziosz Alekszandrisz, Gabriel Álvez (uruguayi)
A görög bajnokság végeredménye:
|
|
|
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
|
1. |
Olimpiakosz |
30 |
21 |
7 |
2 |
75-21 |
70 |
|
2. |
Panathinaikosz |
30 |
22 |
4 |
4 |
50-19 |
70 |
|
3. |
AEK |
30 |
21 |
5 |
4 |
74-29 |
68 |
|
4. |
PAOK |
30 |
16 |
5 |
9 |
59-38 |
53 |
|
5. |
Panioniosz |
30 |
15 |
8 |
7 |
35-25 |
53 |
|
6. |
Arisz |
30 |
15 |
6 |
9 |
37-34 |
51 |
|
7. |
Iraklisz |
30 |
15 |
4 |
11 |
44-37 |
49 |
|
8. |
OFI |
30 |
12 |
8 |
10 |
39-34 |
44 |
|
9. |
Xanthi |
30 |
8 |
11 |
11 |
31-33 |
35 |
|
10. |
Aigaleo |
30 |
7 |
10 |
13 |
28-44 |
31 |
|
11. |
Prodeftiki |
30 |
7 |
9 |
14 |
25-38 |
30 |
|
12. |
Kallithea |
30 |
6 |
8 |
16 |
29-46 |
26 |
|
13. |
Akratitosz |
30 |
7 |
5 |
18 |
33-62 |
26 |
|
14. |
Giannina |
30 |
6 |
7 |
17 |
25-44 |
25 |
|
15. |
Ionikosz |
30 |
5 |
9 |
16 |
22-42 |
24 |
|
16. |
Panahaiki |
30 |
1 |
6 |
23 |
11-71 |
9 |
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.