Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokságban végül az aranyérmet illetően nem született meglepetés, az elsőség azé a Real Madridé lett, amelyet előzetesen a legnagyobb esélyesnek tartottak, a két leggyengébbnek tartott együttes, a Rayo Vallecano és a Recreativo Huelva pedig kiesett, de ezen kívül majd minden viszonylatban váratlan események történtek a Primera Divisiónban.

Az előző idényben a kiesés ellen küzdő Real Sociedad végig versenyben volt az elsőségért, és második lett, a Barca az elmúlt tíz esztendő legrosszabb idényét produkálta, és éppen hogy csak becsúszott az UEFA-kupás helyek egyikére, várakozáson alul szerepelt a címvédő Valencia és a szimpatikus kiscsapat Alavés is, a Celta Vigo viszont története során először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájára.

Azok után, hogy a Real Madrid a nyáron, tovább folytatva az elmúlt évek tendenciáját, újabb világklasszist igazolt a brazil Ronaldo személyében, a királyi gárda abszolút favoritnak számított a spanyol bajnoki cím megnyerésére.

A madridiak az utóbbi esztendők átigazolási politikájával (amelyet a sportigazgató Valdano a "Zidane-ok és Pavónok" kifejezéssel jellemzett) szinte teljesen kettéosztotta nem csak Spanyolország, de az egész világ futballközvéleményét: még a klub rajongói közül is sokan ellenezték, hogy a gárda csak és kizárólag szupersztárokat igazoljon, nem csak sportszakmai, hanem üzleti szempontokat is figyelembe véve.

A Fenoménnek bizony hosszú időbe tellett, amíg elfogadtatta magát a Bérnabeu-stadion közönségével, azonban a brazil támadó góljai mindennél meggyőzőbb érvnek bizonyultak: a csatár a bajnokságban 23 találatig jutott, amivel házi gólkirály lett, és bizony nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a madridiak megnyerjék az aranyat.

Folytatás del Bosque nélkül

A Real Madrid vezetősége - egy nappal azután, hogy az együttes megnyerte történetének 29. bajnoki címét - hétfőn este úgy döntött: nem hosszabbítja meg del Bosque június 30-án lejáró szerződését.





Hierro sem marad

Fernando Hierro, a csapat legendás középhátvédje is távozik a királyi gárdától. A veterán védő sajtótájékoz-
tató keretében jelentette be, hogy nem újítja meg lejáró szerződését.

a következő idényben már Beckhamre is számíthat a klub