Válaszd a legjobbakat!
Az őszi szezonhoz képest nem sokat változott tavasszal a tabella: az SK Tirana nemcsak hogy megőrizte előnyét, hanem még növelte is, és meggyőző magabiztossággal szerezte meg fennállása huszadik bajnoki címét.
A fővárosiak legnagyobb vetélytársa, a Vllaznia Shkoder két vereséggel kezdte az idei esztendőt, a 15. fordulóban éppen az SK Tiranától kapott ki 4-2-re, és ezzel a mérkőzéssel tulajdonképpen el is dőlt az elsőség sorsa. A Vllazniánál ezt követően edzőcsere történt, Hysen Dedját Ramadan Shehu váltotta, aki annyit legalább elért, hogy a csapat megőrizte a második helyet. A trénerek leváltása, illetve menesztése egyébként általános gyakorlat volt az albán kluboknál, a bajnokság 14 gárdája közül csak háromnál (az SK Tiranánál, a Partizani Tiranánál és az Apolonia Fiernél) fejezte be ugyanaz a szakember az idényt, aki elkezdte.
|
A következő szezonban egyébként nagy változások várhatóak, hiszen az élvonal létszámát egyrészt tízre csökkentik, másrészt megalakult a profiliga, amely alaposan megnöveli a klubok befolyását. Kérdéses viszont, hogy mi lesz a Vllaznia Shkoder sorsa, hiszen az egyesület tehetős elnökét, Myftar Celát nem sokkal a pontvadászat vége után a montenegrói Tuz városában több lövéssel meggyilkolták.
A bajnokság végeredménye:
|
|
|
m |
gy |
d |
v |
gk |
p |
|
1. |
Tirana |
26 |
19 |
3 |
4 |
57-17 |
60 |
|
2. |
Vllaznia |
26 |
15 |
4 |
7 |
51-32 |
49 |
|
3. |
Partizani |
25 |
12 |
10 |
3 |
37-22 |
46 |
|
4. |
Teuta |
26 |
12 |
4 |
10 |
38-27 |
40 |
|
5. |
Shkumbini |
26 |
11 |
7 |
8 |
33-23 |
40 |
|
6. |
Dinamo |
26 |
10 |
8 |
8 |
29-24 |
38 |
|
7. |
Flamurtari |
26 |
10 |
6 |
10 |
27-28 |
36 |
|
8. |
Elbasani |
26 |
10 |
6 |
10 |
33-35 |
36 |
|
9. |
Besa |
26 |
9 |
9 |
8 |
29-37 |
36 |
|
10. |
Apolonia |
26 |
10 |
5 |
11 |
27-33 |
35 |
|
11. |
Lushnja |
25 |
8 |
8 |
9 |
26-27 |
32 |
|
12. |
Erzeni |
26 |
6 |
6 |
14 |
23-37 |
24 |
|
13. |
Bylis |
26 |
3 |
7 |
16 |
19-61 |
16 |
|
14. |
Beselidhja |
26 |
4 |
1 |
21 |
21-47 |
13 |
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?