Mondhatnánk, hogy a 2003-as esztendő teljesen eseménytelenül telt el, hiszen nem volt Európa-bajnokság, Afrikai Nemzetek Kupája, Copa América, de még olimpia sem, ennek ellenére a hamarosan magunk mögött tudott év azért nem volt hiányában fontos történésnek. A minden évben megrendezett viadalokon kívül (BL, UEFA-kupa, nemzeti bajnokságok) mellett azért volt egy Konföderációs-kupa, befejeződtek az Eb-selejtezők, és természetesen a szokásos nyári transzfermizéria sem maradt el.

Egyénileg a Juventus cseh középpályásáról szólt az év, Pavel érdemelte ki az Aranylabdát. A FIFA-elismerést a francia Zinedine Zidane kapta.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elképzelése szerint az idei év legfontosabb eseménye a Konföderációs-kupa lett volna, ám a klubok, de még maguk a játékosok nagy része szerint is ez egy teljesen fölöslegesen létrehozott viadal, ami csak arra jó, hogy növelje a focisták leterheltségét.
Az idei torna után nehéz lenne ezzel nem egyetérteni, és ennek sajnos szomorú apropója van, hiszen a Konföderációs-kupára valószínűleg senki sem azért fog emlékezni, mert a francia válogatott remek játékkal az első helyen végzett, hanem a kameruni focista, Marc-Vivien Foé halála miatt. A játékos a Kolumbia elleni elődöntőn esett össze a pályán, és többé már nem tért magához, innentől kezdve pedig az egész viadal értelmét veszítette.
Maradjunk inkább annyiban, hogy az év legfontosabb eseménye a Bajnokok Ligája volt, amelynek során az elmúlt két esztendőben alaposan leszerepelt olasz labdarúgás visszaszerezte renoméját: a legjobb négy közé ugyanis három talján gárda jutott be. A végső diadal az AC Milané lett, aminek a szép futball kedvelői nem nagyon örültek, elvégre mindez nem a látványos támadójáték, hanem a rendkívül hatékony védekezés diadala volt: nem csoda, hogy maga a döntő is tizenegyesekkel dőlt el.
Az UEFA-kupa fináléja ellenben az elmúlt években megszokott gólzáporos találkozót hozta, pedig két különböző futballkultúra, a brit és a dél-európai csapott össze. Az FC Porto diadala az utóbbi győzelmét hozta, így a szép futball szerelmesei ismét nyugodtan hátradőlhettek.
Kontinentális kupákat persze nem csak Európában rendeztek: Ázsiában első ízben került sor a Bajnokok Ligájára, és a történelmi diadal az arab Al-Ainé lett, amelynek kispadján a francia Bruno Metsu ült; Afrikában a nigériaiak örülhettek, mégpedig nagyon.
Hiszen a kontinens történetében először fordult elő, hogy az ország képviselője nyerte meg a BL-t (a győztes az Enyimba Rangers lett); Dél-Amerikában pedig immár szinte megszokott módon az argentin Boca Juniors nyerte a Libertadores-kupát, az elmúlt négy évben harmadszor. A Boca aztán a Világkupát is begyűjtötte az AC Milannal szemben, így jelenleg papíron a genovaiak alkotják a világ legjobb klubcsapatát.
Amivel persze sokan nem értenek egyet: a legtöbben a Real Madridra esküsznek, nem véletlenül, elvégre a "galaktikusok" színeiben rengeteg világklasszis futballozik, köztük a nyáron nagy felhajtás közepette szerződtetett David Beckham. Ennek ellenére a Real (igaz, még az angol nélkül) "csak" a spanyol bajnokságot tudta megnyerni, a BL-ben elbukott a Juventus ellen, amely végül szintén "csupán" egy bajnoki címet mondhatott magáénak, akárcsak a Bayern München vagy a Manchester United. A Bajnokok Ligája új kiírásában viszont mindegyikük ott van a legjobb 16 között, és a címvédő Milannal együtt ők számítanak a legnagyobb esélyesnek.
Válogatott szinten az Eb-selejtezők okozták a legtöbb izgalmat 2003-ban, és a legtöbb csoportban nem született meglepetés, a kontinensviadalra a jól megszokott csapatok kerültek ki: volt, ki könnyebben (franciák, olaszok), és volt, ki csak pótselejtező után (Hollandia). A legnagyobb szenzáció a magyar válogatott csoportjában született, ám mindezt sajnos nem Gellei Imre csapata, hanem Lettország okozta, amely a pótselejtezőt is sikerrel vette, és így jelen lesz a kontinensviadalon.
(FOCIVILÁG)
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.