Vágólapra másolva!
A csereként beállt Antoine Sibierski góljával mentett pontot a Manchester City a Leeds ellen a Premiership 17. fordulójának záró mérkőzésén. A francia játékmester szezonbeli második találatával válaszolt Mark Viduka vezető góljára.

Kedvezőtlen előjelekkel várta az összecsapást Kevin Keegan együttese, hiszen a Leeds elleni találkozót megelőzően öt mérkőzésen keresztül nem tudott nyerni a szezonnak merész tervekkel nekivágó City, ráadásul az ominózus találkozókon mindössze egy ponttal gazdagodtak Anelkáék.

A sereghajtók közé tartozó Leeds ellen sem úgy indult az összecsapás a hazaiak számára, hogy megszakad negatív sorozatuk, hiszen Sommeil óriási hibáját kihasználva Viduka már a 24. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapatnak. A City eközben nagy fölényben játszott, sokkal többet birtokolta a labdát, mint a Leeds, komoly gólhelyzetet azonban nem tudott kialakítani Robinson kapuja előtt.

A hazaiak becsületét végül a Bartont váltó Sibierski mentette meg, aki nyolc perccel a befejezés előtt szerzett góljával otthon tartotta az egy pontot.

A döntetlennel igazából egyik csapat sem lehet elégedett, bár a katasztrofálisan rajtoló Elland Roadiak pontszámban beérték a már bentmaradást érő 17. helyen tanyázó Leicestert.

Premiership, 17. forduló:
Manchester City - Leeds United 1-1 (0-1)
gól:
Sibierski (82.), illetve Viduka (24.)