Vágólapra másolva!
Igazán nagy rangadóra nem kerül sor a spanyol, az olasz és az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában, de mivel valamennyi pontvadászatban rendkívül szoros az élmezőny állása, bárhol előfordulhat, hogy egy-egy  meglepő eredménnyel átrendeződik a listavezető csapatok sorrendje. 

A hétközi Király-kupa negyeddöntő visszavágókat követően a 22. fordulóval folytatódik a spanyol bajnokság. Elképzelhető, hogy a jelenleg két ponttal vezető Real Madrid a játéknapot követően már magabiztosabban uralja a mezőnyt, hiszen az üldöző csapatok az utóbbi időben gyengébb formát mutattak.

A fővárosi elitalakulat viszonylag könnyű helyzetben van, hiszen a középmezőnyhöz tartozó Valladolidhoz látogat, ahol a sztárokkal teletűzdelt madridiaknak szinte kötelező a három pont begyűjtése.

A Spanyol Labdarúgó Szövetség elkészítette a Király-kupa elődöntőinek sorsolását. A toronymagas esélyes Real Madrid a Sevilla, míg a másodosztá-lyú Alavés a Real Zaragoza ellen próbálja meg kiharcolni a döntőbe jutást. Az első mérkőzéseket február 4-én, míg a visszavágókat február 11-én rendezik. A döntőre március 17-én kerül sor.



A múlt héten éppen az Osasuna ellen elbukó, az utóbbi időben gyengébb formát mutató Valencia ezúttal a Málaga vendégeként köszörülheti ki a csorbát, míg a képzeletbeli bronzérmes Deportivo La Coruna a Király-kupában az elődöntőbe jutó Sevillát fogadja, ahonnan időközben a csapat egyik legjobb játékosa, Reyes az angol Arsenalhoz igazolt.