Vágólapra másolva!
A kisebbik manchesteri csapat, a City vasárnap, az Arsenal legyőzésével megakadályozhatja, hogy a londoniak visszavegyék a vezetést a Premiershipben. Az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának nyitányán ugyanis a Manchester United 3-2-re legyőzte a Southamptont, így egy ponttal a második helyre szorította az Ágyúsokat.

A Premiership 23. fordulóját a Manchester United-Southampton összecsapás vezette be, amelynek tétje főleg a hazaiak számára volt nagyobb, hiszen az Old Traffordon eddig mindössze egy vereséget szenvedő MU győzelmével tarthatta volna a lépést a listavezető Arsenallal.

A Southampton tizenhat év óta nem tudott nyerni Manchesterben, ezt a szériát a Szentek szerették volna megszakítani. Az angol liga történetében hazai pályán a MU 28-szor nyert, s nyolc döntetlen mellett mindössze hétszer kapott ki, ez a Premiershipre szűkítve 11 MU-sikert és egy döntetlent jelentett.

A hazai együttesben pályára lépett a frissen szerződtetett Saha, aki Van Nistelrooy ékpárjaként kapott lehetőséget, Rio Ferdinand eltiltás miatt nem játszhatott, ugyanez a gond sújtotta a vendégeket is, ahol Michael Svensson, illetve David Prutton hagyta ki ugyanezen ok miatt a találkozót. Két ünnepelt azért akadt: Danny Higginbotham századszor lépett pályára kezdőként az ngol bajnokságban, míg Anders Svensson századik alkalommal öltötte magára a Southampton mezét.

A két csapat Barber játékvezető sípszavára a következő összeállításban kezdte a mérkőzést.
Manchester United: Howard - P Neville, O'Shea, Brown, Silvestre - Fortune, Ronaldo, Keane, Scholes - Saha , Nistelrooy
Southampton: Niemi - Dodd, Hall, Higginbotham, Le Saux - A. Svensson, Delap, Telfer, Fernandes - Phillips, Ormerod

Van Buyten a Manchester Cityben
Meglepetésre a Manchester Cityben szerepel a szezon végéig Daniel Van Buyten, az Olympique Marseille védője, akiért Európa legjobb labdarúgócsapatai régóta sorban álltak. A belga klasszis egyelőre kölcsönben került Kevin Keegan együtteséhez. Eddigi klubja pénzt is kap, ráadásul a francia David Sommeil a szigetországból a kikötővárosba költözik. A 16-szoros válogatott Van Buytent leginkább a városi rivális Manchester United akarta megszerezni, s más klubok is élénk érdeklődést mutattak. A 25 éves védő 2001-ben került az OM-hez, amelyben 76 bajnokin 12 gólt szerzett.
(MTI)


A 18. percben vezetést szerzett a MU: Saha 19 méteres szabadrúgása a sorfal mellett álló Phillips fején megpattanva hullott a bal sarokba (1-0). A 37. percben növelte előnyét a United, Saha ismét kulcsszerepet vállalt, 25 méteres bombáját Niemi csak előre tudta kiütni, az egyedül, jó ütemben érkező Scholes pedig az üres kapuba továbbított (2-0).

Le sem ülhettek az ünneplő manchesteri szurkolók, jött a szépítés: Phillips 20 méteres lövése saját csapattársa, a büntetőterületen keresztbefutó Ormerod vállán megpattanva vágódott a kapu közepébe (2-1).

A második félidőt parádésan kezdte a Southampton. Az 53. percben Brown buta módon eladta a labdát, a gyors ellentámadás során Phillips 30 méterről lövésre vállalkozott, s kilőtte a jobb alsó sarkot (2-2).

Három perccel később újabb MU-baki, ezúttal Ormerod ugrott ki teljesen egyedül, de balról, éles szögből leadott lövését Howard szögletre mentette. A 60. percben ismét megszerezte a vezetést a MU, s ezúttal a sors szolgáltatott igazságot. Egy szabadrúgást követően a 16-os vonalán felugró Fernandes kézzel ütött a labdába, Barber viszont tizenegyes helyett újabb szabadrúgást ítélt. Ronaldo középre kanyarított labdáját nem tudták kivágni a vendégvédők, Van Nistelrooy három méterről - Dodd csípőjét is közbeiktatva - a kapu jobb oldalába lőtt (3-2).

Hiába támadott minden erejét összeszedve a vendég együttes, Gordon Strachan menedzser hiába küldte pályára két kispados csatárát, James Beattie-t és a lett Marian Paharst, Howard kapus nagyon jól védett. A mérkőzést végül a Manchester 3-2-re nyerte, s ideiglenesen átvette a vezetést a tabellán; a nagy rivális Arsenal vasárnap fogadja a Manchester Cityt.

Meglepetésre gól nélküli döntetlennel zárult a liverpooli városi rangadó, míg játéknap legérdekesebb találkozóján az Aston Villa idegenben 18 perc alatt szerzett 5 gólt a Leicester City ellen.

eredmény, Premiership, 23. forduló:
Manchester United - Southampton 3-2 (2-1)
gól:
Saha (18.), Scholes (37.), Van Nistelrooy (53.), illetve Phillips (38., 53.).

Birmingham City - Newcastle United 1-1 (0-1)
gól:
John (90.), illetve Speed (37.)

Charlton Athletic-Bolton Wanderers 1-2 (1-1)
gól:
Johansson (12.), illetve Pedersen (1.), Nolan (78.)

Fulham-Tottenham Hotspur 2-1 (1-1)
gól:
Malbranque (45., 11-esből), McBride (67.), illetve Keane (18., 11-esből)

Leeds United - Middlesbrough 0-3 (0-0)
gól:
Zenden (53.), Job (77.), Ricketts (89., 11-esből)
piros lap: Robinson (Leeds United - kapus, 88.)

Leicester City - Aston Villa 0-5 (0-0)
gól:
Vassell (50., 60.), Crouch (57., 68.), Dublin (64.)

Liverpool - Everton 0-0

Portsmouth - Wolverhampton Wanderers 0-0