Az athéni olimpia mellett a 2004-es esztendő legjelentősebb és leginkább várt sporteseménye a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság volt. A torna legnagyobb favoritjának a világhírű angol William Hill fogadóiroda a címvédő franciákat kiáltotta ki, s Zidane-ékat az olaszok, a rendező portugálok követték a listán a negyedik helyezett angol, holland, spanyol triót megelőzve. 1/50-es oddsszal ott lapult a tizenegyedik helyen az a görög válogatott, amely 1994-ben világraszóló sikerként könyvelte el, hogy kijutott az Amerikában rendezett világeseményre - ahol aztán 0-10-es gólkülönbséggel rögtön, már a csoportküzdelmek során el is vérzett. Vajon meg lehet tanulni tíz év alatt focizni?

Forrás: EPAA hazai drukkerek optimistán várták a tornát
Beckham-betli, Totti-nyál, Hellász-arany - foglaltuk össze az Európa-bajnokságot a viadal utáni blogszemezgető írásunk címében, s minden bizonnyal a legtöbb szurkolónak valóban a fent említett három "esemény" jut eszébe, ha visszagondol a Portugáliában történtekre.
Persze ennél azért több mindenről beszéltek 2004. június 12. és július 4. között (s persze előtte, no meg utána) a lelátón ülő, tévét bámuló, rádiót hallgató, újságot olvasó, netán kocsmában szakértő fanatikusok.
Mindenekelőtt érdemes megnézni a már emlegetett fogadóiroda jó korán, már 2003. november 20-án (a lettek világszenzációs törökverése után) kidobott szorzóit, hogy a számítógép no meg a kalibráló bukméker kit tartott előzetesen a legfélelmetesebbnek, s melyik csapat - szerinte sansztalan - győzelmére mert jó pénzt ígérni.
A William Hill így "jósolt":
1. Franciaország 100-30 (azaz 30 fo(ri)ntra 100-at ad a buki)
2. Olaszország 11-2
3. Portugália 6-1
4-6. Hollandia, Anglia, Spanyolország 7-1
7. Csehország 9-1
8. Németország 14-1
9-10. Dánia, Svédország
11. Görögország 50-1
12-13-14. Bulgária, Horvátország, Oroszország, Svájc 66-1
16. Lettország 200-1.
A papírforma persze könnyen borulhat, 1992-ben például a jugók helyett hirtelen beugró dánok nyerték meg a kontinensbajnokságot. 2004-ben az átlagdrukker nemigen várt hasonló (papír)formabontást, a fenti 16-os lista első hét helyezettje után már a németek is csak titkos favoritnak számítottak...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?