Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 4-én!
1939-ben ezen a napon született Igor Csiszlenko, a hatvanas évek szovjet válogatottjának egyik erőssége. A moszkvai fiatalember a Dinamóban lett élvonalbeli labdarúgó, s már meglehetősen fiatalon, 1959-ben magára ölthette a szbornaja mezét. A következő évi Európa-bajnokságon szerepelt válogatottban ugyan még nem számoltak vele, de az 1962-es világbajnokságon már ott volt a szovjet csapatban. A rendkívül gyors, alacsony termetű jobbszélső Chilében a kolumbiaiak és a házigazdák elleni mérkőzésen is eredményes volt, ám Lev Jasinék nem bírtak a negyeddöntőben a hazai pálya minden előnyét élvező dél-amerikaiakkal.
Az 1960-ban "elszalasztott" kontinensbajnoki címet nem pótolhatta az 1964-es Eb-ezüstérem, ám Csiszlenko továbbra is a válogatott tagja maradt, sőt az 1966-os vébére esélyesként érkezett szovjet válogatott egyik erősségének számított. Angliában az olaszok ellen győztes gólt szerzett, betalált a mieink kapujába is, ám az elődöntőben nehéz helyzetbe hozta társait. Az NSZK elleni mérkőzés 44. percében ugyanis hátulról belerúgott Siegfried Heldbe, amiért kiállították, s a szovjet válogatott emberhátrányban nem bírt a nyugatnémetekkel - maradt a kisdöntő, és végül a negyedik hely.
A két világbajnokságon négy gólt lőtt szélsőt 1967-ben az év játékosának választották hazájában, a France Football Aranylabdájáért vívott versenyben pedig - ugyanabban az esztendőben - az előkelő kilencedik helyen végzett. A válogatottban 1968-ig szerepelt (utolsó mérkőzését a magyar válogatott ellen játszotta az Eb-selejtezők során), kilenc esztendő alatt 54 mérkőzésen 21 gólt szerzett. A találatok számát tekintve jelenleg is hatodik az orosz örökrangsorban. Csiszlenko 1994. szeptember 22-én hunyt el.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.