Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 14-én!
Megnézem!
1970-ben ezen a napon játszotta az esztendőben első mérkőzését Anglia válogatottja. A világbajnok hét előkészületi mérkőzést kötött le a mexikói tornáig, az első felkészülési 90 percen Hollandia tizenegye volt az ellenfél. A házigazdák remek hangulatban készültek a mérkőzésre, ugyanis 1969 novemberében Amszterdamban 1-0-ra legyőzték aktuális ellenfelüket, sőt európai válogatottal szemben már 1968 júniusa óta veretlenek voltak. Az angolok szövetségi kapitánya, Alfred Ramsey értelemszerűen a kísérletezésre használta fel az összecsapást, így olyan játékosok hiányoztak kezdő csapatából (Banks - Newton, Cooper, J. Charlton, Hunter, Lee, Peters, Bell, M. Jones, R. Charlton, Storey-Moore) mint Ball, Moore, Astle, Wright, Labone vagy Osgood, de Hurst és Mullery is csak csereként kapott játéklehetőséget.
Ne feledkezzünk meg az ellenfélről (Van Beveren - Drost, Israel, Eijkenbroek, Krol, Rijnders, Jansen, Van Dijk, Cruyff, Van Hanegem, Keizer) sem, bár az idő tájt a hollandok közel sem számítottak rettegett ellenfélnek, az Oranje több mint három és fél éve nem tudott mérkőzést nyerni vendégként. A mérkőzés nagy csalódást jelentett a Wembely 75 ezer nézőjének, a hazaiak ugyanis nem boldogultak a holland védelemmel, amikor pedig a narancsmezesek már verve voltak, a játékvezető segített rajtuk...
Az angol válogatottban első ízben - és mint később kiderült, utoljára - kapott helyet Ian Storey-Moore, a 25. születésnapját három nappal később ünneplő játékos. Ramsey nem nagyon kedvelte a szélsőket, hiába volt Storey-Moore a Nottingham Forest házi gólkirálya, a liga egyik legjobb balszélsője, nem vette figyelembe a válogatottnál. Amikor végre egyszer megtette, akkor Storey-Moore balszerencséjére a játékvezető nem adta meg a teljesen szabályos fejesgólját, így maradt a 0-0.
(FOCIVILÁG)
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.