Szerdán és csütörtökön hétközi fordulót rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokságban, a 22. kör rangadóját Torinóban játsszák, ahol a listavezető Juventus a BL-szereplésre vágyó Sampdoriát fogadja. Az üldözők közül a Milan Messinába látogat, míg az Inter a tök utolsó Atalantát fogadja.
Megnézem!
A címvédő AC Milan botlásai révén immár nyolcpontos előnnyel listavezető Juventusra azonban nem vár könnyű feladat, ugyanis az idény egyik meglepetéscsapatát, a dobogós helyezésért harcoló Sampdoriát fogadja.
A két csapat őszi meccsén a Juve Genovában is nyerni tudott 3-0-ra, a Samp viszont már túl van a kezdeti krízisen, s nemcsak az UEFA-kupás, de lassan a BL-szereplést is célba veheti. A hazaiaknál Nedved térdsérülése miatt nem játszhat, Zambrotta és Pessotto sem egészséges, míg a vendégeknél Doni mellett frissen szerződtetett Simone Inzaghi sem szerepelhet. És akkor még nem beszéltünk az eltiltottakról: Blasi, valamint a Flachi, Bettarini kettős sárgái miatt csak a lelátóról szemlélheti a rangadót.
Az utóbbi két bajnokiját elvesztő Milan Messinába látogat, s most már nem hibázhatnak Carlo Ancelotti tanítványai, hiszen ellenkező esetben nagy valószínűséggel lemondhatnak a scudettóról.
A csalódott csapatok rangadóján nem lesz könnyű a Milan dolga: a Messina a hét végén megnehezítette a Roma dolgát is, a szicíliai együttes talán még mindig nem érti, hogy sikerült 2-0-s előnyről kikapni a Stadio Olimpicóban. A Messina eddig mindössze egyszer kapott ki hazai pályán, még október közepén a Leccétől 4-1-re.
A hazaiaknál várhatóan nem játszik sem a portugál középpályás, Jose Mamede, sem Riccardo Zampagna, míg a vendégcsapatban Clarence Seedorf és az ujjtörés miatt újabb hónapra kieső Filippo Inzaghi mellett Andrij Sevcsenko a legnagyobb veszteség.
A dobogó harmadik helyén álló Inter a tök utolsó Atalantát fogadja, természetesen győzelmi esélyekkel, az AS Roma pedig a legjobb csatárát, Bozsinovot Firenzébe eladó Leccébe látogat. A fővárosiaknál viszont bemutatkozhat a Hannovertől frissen szerződtetett portugál Abel Xavier, aki az 1995/1996-os szezonban már játszott a Serie A-ban, akkor a Bari futballistája volt.
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?