A Real Madrid kiesett a Bajnokok Ligájából és a Király-kupából, a spanyol bajnokságban pedig tizenegy pontra van az éllovas Barcelonától, azaz nagyon úgy tűnik, hogy a fővárosiak idén is trófea nélkül maradnak. A gyenge szereplés kapcsán arról kérdeztük olvasóinkat, hogy kinek kéne távozni a kudarcok miatt, és a szavazók nem kímélték a királyi gárda sztárjait.
Friss hírek egy helyen>>>
A majdnem 14 ezer válaszadó 68,8 százaléka véli úgy, hogy a Real elkényeztetett csillagai a felelősek a betliért, és nekik kéne elhagynia a spanyol fővárost, hogy pozitív változás következzen a csapat életében.
Érdekes módon a másik három opcióból a "minden jó, ahogyan van" volt a legnépszerűbb, igaz, az nem derül ki, hogy az 1997 szavazóból mennyi volt a Barcelona kárörvendő szimpatizánsa.
Florentino Perez, a klub elnöke évek óta gyakorlatilag mindenkit megvett, aki aranylabdásnak mondhatja magát, és sokáig kínosan ügyelt arra, hogy nehogy védekező játékos érkezzen a Bernabéuba, hogy ez az üzleti politika nem mindenkinek nyerte el a tetszését, azt jól példázza, hogy 1712-en klikkeltek a nevére.
A legkevesebben Wanderley Luxemburgót tartják a bűnbaknak, a brazil tréner már a harmadik edző, Camacho és Remón után, aki megpróbálja gatyába rázni a Realt, és eleinte ez remekül ment neki, hiszen volt, hogy hét perc alatt is győzni tudott a madridi sztárgárda.
Később aztán ő is kénytelen volt szembesülni azzal, hogy nem csak móka és kacagás az élet a Real kispadján ülve, ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy ha a következő szezonban is hagyják őt dolgozni, akkor annak meglesz az eredménye.
| A végeredmény | ||
| Búcsúzott a BL-től, így könnyen lehet, hogy idén sem nyer trófeát a Real Madrid. | ||
| Ön szerint ki távozzon a Bernabeuból? | ||
| 1. Az elkényeztetett sztárok | 9543 | 68.8% |
| 2. Senki, minden jó, ahogyan van | 1997 | 14.4% |
| 3. Florentino Perez | 1712 | 12.3% |
| 4. Luxemburgo mester |
616 |
4.4 % |
| Összesen: | 13868 |
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?