Vágólapra másolva!
Nem pihen az olasz bajnokságban sem Andrij Sevcsenko, a Milan ukrán csatára kétszer is beköszönt a Serie A 34. fordulójának szombati nyitányán, góljaival 2-1-re nyert csapata a Fiorentina otthonában. A nap másik mérkőzésén a Cagliari a hosszabbításban mentett pontot hazai pályán a Reggina ellen.

Tíz éve nem fordult elő, hogy az AC Milan bajnokit nyerjen a firenzei Artemio Franchi-stadionban, s úgy tűnt, a kiesés elől menekülő Fiorentina ezúttal sem adja meg magát.

A 25. percben Enzo Maresca révén meg is szerezte a vezetést a hazai együttes, ám a szünet után Sevcsenko előbb a 46. percben jobbal egyenlített, majd az 55. percben a győztes találatot is megszerezte.

A nap másik mérkőzésén a Cagliari a hosszabbításban mentett pontot hazai pályán a Reggina ellen. A vendégek a 36. percben Giuseppe Colucci lövésével szereztek vezetést, s a második félidő elején úgy tűnt, nem is érheti baj őket, Antonio Langella ugyanis begyűjtve második sárga lapját idő előtt zuhanyozni mehetett.

A szárdok azonban nem adták fel, s a hosszabbítás perceiben a csereként pályára lépő Rolando Bianchi fejesével sikerült 1-1-re módosítani az eredményt.

eredmények, 34. forduló
Cagliari - Reggina 1-1 (0-1)
gól:
Bianchi (90.), illetve Colucci (36.)
piros lap: Langella (Cagliari, 55.)

Fiorentina - Milan 1-2 (1-0)
gól:
Maresca (25.), illetve Sevcsenko (46., 55.).

Folytatódik a Juve és Milan versenyfutása/sport/focivilag/20050429aranykozelben.html?pIdx=1