Az európai második vonalba tartozó pontvadászatok közül kettő is elkezdődött a hét végén: Franciaországban és Skóciában is az első fordulót rendezték a bajnokságban. A galloknál a nagy esélyesek közül az első körben csak a Marseille botlott, a PSG viszont egyelőre nem okozott csalódást, a skótoknál viszont a két szuperfavorit közül a Celtic rögtön hibázott.
Irány az adatbank!
Mozgó sportvilág
A Paris Saint-Germain drukkerei legszívesebben azt látnák, ha a francia bajnokság már az első forduló után véget érne: a nyitány után ugyanis a fővárosi együttes áll az élen, köszönhetően a Metz elleni 4-1-es győzelemnek. Az előzetesen bajnokesélyesnek tartott csapatok közül, ha nehezen is, de nyerni tudott az AS Monaco és a címvédő Olympique Lyon is, ám az Olympique Marseille hazai pályán kapott ki.
A 2005-2006-os francia pontvadászat első mérkőzését Párizsban rendezték, ahol a PSG az FC Metzet fogadta, és a fővárosi együttes szurkolói körében nagy volt a várakozás. Elvégre a klub a nyáron igazi nagy neveket szerződtetett: hazatért az AC Milanból a válogatott középpályás, Vikash Dhorasoo, megszerezték a gall pontvadászat egyik legjobb támadójának tartott Bonaventure Kalou-t az Auxerre-től, a védelembe pedig az FC Bruges cseh bekkjét, David Rozehnalt.
Ráadásul az ellenfél az előző idényben majdnem kiesett, és a nyáron inkább gyengült, mint erősödött, minden adott volt tehát a jó szezonrajthoz, és a párizsiak ezúttal nem is okoztak csalódást drukkereiknek. Külön öröm lehetett a fanatikusoknak, hogy elsősorban az új szerzemények remekeltek: a mérkőzés legjobbja Kalou volt, aki az első gólt maga fejelte a hálóba Jérome Rothen beadását követően, majd a további három találatot ő készítette elő. Dhorasoo a középpályán, Rozehnal pedig a védelemben villogott, de még a csereként beállt negyedik új szerzemény, Christophe Landrin is hozzátette a maga részét a diadalhoz, hiszen ő szerezte a negyedik találatot - a végeredmény ugyanis 4-1 lett a párizsiaknak. A Metz csak a második félidő közepén fejtett ki komolyabb ellenállást, amikor egyébként már a magyar Huszti is a pályán volt.
A Ligue 1 második meccsét Marseille-ben játszották, ahol az OM-től hasonló sima győzelmet vártak a drukkereik, mint a PSG-től, még akkor is, ha az ellenfél a jó középcsapatnak számító Girondins Bordeaux volt.
Az Olympique már játékban volt, elvégre már három meccset is játszott az Intertotó-kupában, viszont a nemzetközi porondon remeklő Mamadou Niang és Wilson Oruma most eltiltás miatt nem játszhatott, így Jean Fernandez mester kénytelen volt a kezdő tizenegybe nevezni a fiatal Ryan Barryt is, aki eddig csak elvétve játszott a felnőttek között.
Az OM ezzel együtt rendkívül támadó felfogásban futballozott, ám hiába játszott fölényben, képtelen volt betalálni, ellenben a Bordeaux egy szerencsés találattal (Faubert lövése megpattant Meitén) vezetést szerzett. Tovább nehezítette a hazaiak dolgát, hogy a második félidő elején a Marseille csapatkapitánya, Frédéric Déhu megkapta második sárga lapját, és az emberhátrány már túl sok volt az OM-nek, amely ráadásul a hajrában egy kontrából kapott még egy gólt.
A Bordeaux ezzel a győzelemmel rögtön a második helyre is ugrott, mivel egyetlen csapat sem tudott egynél nagyobb gólkülönbséggel nyerni. A Lille, a Monaco és a Toulouse is 1-0-ra diadalmakoskodott, a Lyon viszont legalább 2-1-re verte az újonc UC Le Manst, és így a két szerzett gólnak köszönhetően a harmadik helyről várhatja a folytatást.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?