A Bundesliga harmadik fordulója után már csak a bajnok Bayern München százszázalékos, miután a bajorok hazai pályán 3-0-ra verték a Dárdai Pált nélkülöző Hertha BSC-t. Tököli Attila sem jutott szóhoz, csapata az 1. FC Köln ugyan 0-2-ről még egyenlített, de a 92. percben esett Kaiserslautern gólra már nem volt válasz. A Schalke és a Werder Bremen odahaza remizett a Mönchengladbach, illetve a Stuttgart ellen, ugyanígy járt a Hamburg, amely a Hannover ellen szórt el két pontot. A Wolfsburg és a Frankfurt nyerni tudott saját közönsége előtt, a Leverkusen és a Nürnberg emiatt szomorúan utazhatott haza.
Itt megnézheti!
A Bayern München lemásolta az első fordulóban mutatott produkcióját, igaz, Ballack most nem szerzett olyan korán gólt, mint akkor Hargreaves, de a karmester megpattanó szabadrúgása után sokáig eredményetelen maradt a bajor gárda, aztán a végén Scholl és Makaay lerendezte a meccset. A müncheniek ezzel 500. alkalommal nyertek odahaza.
Az újonc Köln is hibátlan volt a forduló előtt, de a Tököli és Szabics nélkül kezdő Kecskések a 79. percben elég reménytelen helyzetben voltak, Halil Altintop a 2. forduló mesterhármasa után ezúttal duplával jelentkezett a 'Lautern színeiben. Aztán a Köln feltámadt, és előbb Scherz szépített, majd Podolski a 90. percben egyenlített. Az őrült hajrát azonban a vendégek bírták jobban, és Skela a 92. percben értékesítette a mindent eldöntő büntetőt.
A Schalke, Werder, Hamburg trió ugyan a Kölnnel ellentétben egy pontot megcsípett, de ez nem nagyon boldogítja a hazai pályán győzelemre készülő gárdákat, akik így máris hátrányban vannak a Bayernhez képest. A Wolfsburg nem pánikolt be attól, hogy a Leverkusen vezetést szerzett, és fordítani tudott a gyógyszergyáriak ellen, a Frankfurt pedig elkerült az utolsó helyről, miután 1-0-ra lenyomta a Nürnberget.
Bundesliga, 3. forduló:
1. FC Köln - 1. FC Kaiserslautern 2-3 (0-1)
gól: Scherz (82.), Podolski (90.), illetve Halil Altintop (19., 79.), Skela (92., 11-esből)
FC Schalke 04 - Borussia Mönchengladbach 1-1 (0-1)
gól: Sand (54.), illetve Bögelund (40.)
Hamburger SV - Hannover 96 1-1 (1-1)
gól: Mahdavikia (22.), illetve Stajner (18.)
VfL Wolfsburg - Bayer Leverkusen 2-1 (1-1)
gól: D'Alessandro (39.), Thiam (54.), illetve Berbatov (22.)
kiállítva: Roque Junior (76., Leverkusen), Babic (91., Leverkusen)
Werder Bremen - VfB Stuttgart 1-1 (1-0)
gól: Klasnic (40.), illetve Tomasson (50.)
Bayern München - Hertha BSC 3-0 (0-0)
gól: Ballack (47.), Scholl (85.), Makaay (87.)
Eintracht Frankfurt - 1. FC Nürnberg 1-0 (0-0)
gól: Jones (68.)
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?