A 2005-ös esztendőben nem fért kétség ahhoz, hogy a legjobb Európában futballozó játékos Ronaldinho, a spanyol bajnok FC Barcelona és a Konföderációs-kupa-győztes brazil válogatott játékmestere. A 25 esztendős labdaművész tavaly is közel volt a végső sikerhez, ám akkor "csak" a FIFA választotta meg a legjobb játékosnak, míg idén már a France Football tudósítói is mellette törtek pálcát, így - 225 pontjával - ő kapta meg a "jubileumi", azaz 50. alkalommal kiosztott Aranylabdát. A második helyen a Chelsea középpályása, Frank Lampard (148), a harmadikon pedig a Liverpoolban futballozó Steven Gerrard (142) végzett.
Tippelek, játszok!
Ronaldo de Assis Moreira, röviden Ronaldinho 1980. március 21-én született Porto Alegrében. Nagy szegénységben élt a családjával egészen addig, míg bátyja, Roberto híres futballista nem lett. A kis Ronnie minden erejével azon volt, hogy bátyja példáját követve remek focistává váljon. Tizenkét éves volt, amikor tragikus fordulat következett be életében: édesapja, aki a Gremio stadionjában volt parkolóőr, belefulladt házuk úszómedencéjébe.
Ekkor Roberto - aki egyébként egészen a brazil olimpiai válogatottságig vitte - vette át a családapa szerepét, Ronaldinho pedig minden energiájával még inkább a futballra öszpontosított. Tehetségére nagyon fiatalon felfigyeltek - kilencéves korában már a Gremio játékosa volt -, de "csak" 18 évesen mutatkozhatott be a nagycsapatban. A következő esztendőben már a nagyválogatottban is bemutatkozott: az 1999-es Copa Américán tűnt fel, ugyanebben az évben gólkirályi címet nyert a Konföderációs-kupán.
Európából a Paris Saint-Germain érdeklődött iránta, de csak hosszas jogi huzavona után került a párizsiakhoz, fél éven keresztül egyáltalán nem játszott. A válogatottból is kikerült, és Scolari csak 2001-ben hívta vissza, miután a PSG-ben jó idényt produkált. A nemzeti csapat trénere jól döntött, hiszen Ronaldinho a 2002-es világbajnokságon remekül futballozott, nagy szerepe volt a selecao aranyérmében.
Később a PSG-nél problémái akadtak a szakvezetővel, Luis Fernandezzel, ráadásul a csapat is gyengébben szerepelt. Ennek ellenére a Real Madrid, a Manchester United és a Barcelona versengett az aláírásáért - végül az utóbbi került ki győztesen, és a katalán drukkereknek új kedvencük és szupersztárjuk lett. Tavalyi remeklését jól mutatja, hogy a FIFA az év játékosának választotta, míg az Aranylabda-szavazáson dobogós volt, mindössze pár ponttal maradt le a második helyezett Deco mögött.
A 2005-ös esztendőben viszont teljes mértékben meghódította a világfutballt. Az egész esztendő során kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ami rendkívül látványos játékkal párosult, így nem meglepő, hogy idén már a France Football díját, a legnagyobb presztízzsel bíró Aranylabdát is elhódította.
A legjobbak egymás ellen - Lampard és Ronaldinho
(még több kép az idei aranylabdásról)
A katalán sztárklub futballistájának első idei találatára nem kellett sokat várni, már január 22-én eredményes volt a Racing Santander ellen, és a tavaszi szezon hátralévő részében további öt alkalommal talált be a bajnokságban, nem is beszélve számtalan gólpasszáról. Kulcsszerepet vállalt abban, hogy a katalánok hosszú szünet után ismét aranyérmet nyertek Spanyolországban. A Bajnokok Ligájában is villogott, a Chelsea FC elleni negyeddöntő visszavágóján kétszer is betalált (második gólját a sorozat legszebb találatának választották), és nem rajta múlott, hogy csapata kiesett. A nyáron sem pihent sokat, hiszen ott volt a Konföderációs-kupán, ahol a selecao meghatározó játékosa volt: betalált az elődöntőben és a fináléban is, összesen három góllal zárta a tornát.
A világbajnoki selejtezőkön is ő volt a vb-címvédő aranysárga mezesek egyik legnagyobb ásza, az idén két gólt szerzett a kvalifikációs sorozatban, ősszel pedig ott folytatta a bajnokságban, ahol tavasszal abbahagyta: máris kilenc gólnál jár (a Barca vezeti is a bajnokságot), emellett a BL-ben is négyszer volt eredményes, az Udinese ellen például mesterhármast vágott. Teljesen megérdemelten hódította el az Aranylabdát, kíváncsian várjuk, mire lesz képes a 2006-os világbajnokságon - biztosan nem rajta fog múlni a selecao - várható - németországi diadalmenete.
Ronaldinho névjegykártyája:
született: 1980. március 21. , Porto Alegre
magasság/testsúly: 1,80 m, 76 kg
klubjai: Gremio (brazil, 1986-2001), Paris St.Germain (francia, 2001-2003), FC Barcelona (spanyol, 2003-)
posztja: támadó középpályás, csatár
válogatottság/gól: 62/27
első mérkőzés a válogatottban:1999. június 26.: Brazília - Lettország (3-0)
első gól a válogatottban:1999. június 30.: Brazília - Venezuela (7-0)
eredményei: U17-es világbajnok (1997), a torna legjobb játékosa (1997), Copa America-győztes (1999), világbajnok (2002), a FIFA-nál az év játékosa (2004), Konföderáicós-kupa-győztes (2005), spanyol bajnok (2005), aranylabdás (2005).
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?