Vágólapra másolva!

Szökik a Chelsea, tapad a 'Pool

A Premier League komoly rangadótól mentes huszadik fordulója nem hozott igazi meglepetést, az eredmények gyakorlatilag minden esetben igazolták a papírformát. A listavezető Chelsea a Birmingham Cityt, a Manchester United a Boltont, míg a vesztett pontok tekintetében második Liverpool a Gera Zoltán nélkül felálló West Bromot verte.

Immáron megszokottnak mondható, hogy amikor mindenhol, mindenki pihen, ünnepel, és csak a halászlétől a töltött káposztáig él, akkor a Premier League - és persze a Championship, az angol másodosztály - csapatai erőltetett menetben próbálnak a szurkolók kedvében járni. Idén sincsen ez másként: a flúgos futam december 26-án, karácsony másnapján kezdődött a 18. fordulóval, két nappal később pedig folytatódott a 19. körrel (hat csapat pihenhetett a pályák rossz állapota miatt). Az év utolsó napja aztán újra teljes fordulót hozott, hogy aztán egy futballmentes vasárnapot követően egy hétfőtől szerdáig tartó etappal záruljon a megerőltető sorozat.

A szombati, 20. forduló nyitómeccsén a várakozás alatt szereplő Aston Villa az elmúlt években megszokottnál ugyancsak lényegesen gyengébben teljesítő Arsenalt fogadta. A találkozó nem hozott különösebb meglepetést, a 0-0-s végeredmény nagyjából megfelel az előzetes várakozásoknak.

A forduló első meccsét időrendben követő három összecsapás egyike sem hozott meglepetést: mindegyiken az esélyesebb, hazai csapat győzött, ráadásul mindhárom esetben 2-0-ra. A toronymagasan listavezető Chelsea a csak a Sunderland látványos vesszőfutása miatt nem sereghajtó Birmingham City ellen gyűjtötte be a három pontot, míg a Tottenham az Owen érkezése óta sem igazán meggyőző Newcastle-t verte (a meglévő kevés meggyőzőerő is veszélybe került, mivel a Robinson kapussal ütköző válogatott csatár súlyosan megsérült, így előreláthatólag három hónapig nem léphet pályára). A Charlton a West Ham Unitednél bizonyult jobbnak, így Alan Curbishley csapata egy pontra megközelítette a Kalapácsosokat, ráadásul úgy, hogy két meccsel kevesebbet játszott.

A Chelsea bajnoki címét "reálisan" veszélyeztetni képes két csapat közül a Manchester United együttese hazai pályán biztosan gyűrte le a Boltont, míg a szenzációs formában lévő Liverpool a vártnál némileg nehezebben verte a West Bromwich Albiont.

A Portsmouth nagyon fontos győzelmet aratott az alsóházi rangadón a Fulham ellen, míg a Mark Hughes keze nyomát egyre markánsabban magán viselő Blackburn imponáló magabiztossággal, idegenben intézte el az év meglepetéscsapatát, az újonc Wigant.

Az idei szezont rémálomként megélő Everton-dukkereknek most önfeledt örömben volt részük, hiszen vergődő csapatuk Cahill utolsó percben szerzett góljával végül kicsikarta a győzelmet a sereghajtó pozícióba betonozott Sunderland otthonában. A Middlesbrough-Manchester City mérkőzésen nem esett gól, az angol labdarúgást figyelemmel kísérők közül minden bizonnyal kevesen kapják fel a fejüket erre a 0-0-ra.

A másodosztályban a Király Gáborral a kapuban felálló Crystal Palace a feljutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen 2-1-re győzött idegenben a Watford vendégeként, így már az ötödik helyre nyomult előre a tabellán.

Premier League, 20. forduló:
Aston Villa - Arsenal 0-0

Charlton Athletic - West Ham United 2-0 (1-0)
gól:
Bartlett (21.), Bent (63.)

Chelsea - Birmingham City 2-0 (2-0)
gól:
Crespo (25.), Robben (43.)

Tottenham Hotspur - Newcastle United 2-0 (1-0)
gól:
Tainio (43.), Mido (66.)

Liverpool - West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
gól:
Crouch (52.)

Manchester United - Bolton Wanderers 4-1 (2-1)
gól:
N'Gotty (8., öngól), Saha (45.), Ronaldo (68., 90.), illetve Speed (33.)

Middlesbrough - Manchester City 0-0

Portsmouth - Fulham 1-0 (1-0)
gól:
O'Neil (43.)

Sunderland - Everton 0-1 (0-0)
gól:
Cahill (90.)

Wigan - Blackburn 0-3 (0-1)
gól:
Pedersen (16.), Reid (54.), Bellamy (88.)