A labdarúgás egyik legtöbbet vitatott témája a lesszabály, illetve annak alkalmazása. Szinte nincsen olyan mérkőzés, amikor a játékosok nem reklamálnak a partjelzőnél, vagy mert az felemelte a zászlaját és beintette a lest - ilyenkor a csatárok azok, akik nem értenek egyet a döntéssel -, vagy pedig azért, mert a derék asszisztens nem emelte fel a zászlaját, és tovább engedte a játékot - ilyenkor persze a védők kelnek ki magukból.
Itt elolvashatja!
focivb.huMinden, amit a 2006-os vi-lágbajnokságról tudni kell.
Előző sorozatunk: Focirégész - napról napra365 dátumhoz kötött érdekesség a nemzetközi labdarúgás történelméből.
Nos, egy kizárólag tudományos alapon nyugvó kutatás szerint a labdarúgók és a szurkolók jobb, ha beletörődnek, hogy a játékvezető-asszisztensek tévednek. A holland Vrije Egyetem kutatócsoportja négy bajnoki szezon, illetve az 1998-as világbajnokság kétszáz vitatott esetét vizsgálta meg videofelvételek alapján, és további négyszáz szituációt maguk is előállítottak három partjelző segítségével.
A kutatás végeredménye tulajdonképpen semmi váratlant nem hozott: kiderült, hogy képtelenség mindig pontosan követni a támadásokat, mivel a labdarúgás egy dinamikus, rendkívül gyors helyváltoztatásokon alapuló sportág, és még a legjobb partbíró sem tud lépést tartani egy gyors kontratámadással.
Márpedig ha így áll a helyzet, és a játékvezető-asszisztens nincsen az utolsó védő vonalában a döntő passz pillanatában - akinek a helyzete eldönti a les kérdését -, óhatatlanul is fennáll a tévedés lehetősége, már csak az optika törvényei alapján is.
A kutatás vezetője, Raoul Oudejans professzor egy mérleg leolvasásához hasonlította a dolgot: ha nem pontosan a mutató felett áll az ember, akkor valótlan adatot lát. "Egész egyszerűen arról van szó, hogy a partjelző optikai csalódás áldozata lesz, retinájára valótlan kép vetül, ha nem helyezkedik pontosan vonalban" - fejtette ki Oudejans.
(FOCIVILÁG)
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.