A labdarúgás szinte az egész világon a legnépszerűbb sportágak közé tartozik, ám azon lehetne vitatkozni, hogy melyik az a hely, ahol a sportág a legnagyobb népszerűségnek örvend. A versenyben a győzelemre valószínűleg a latin-amerikai és a dél-európai országok pályáznak, hiszen itt a megszokottnál is nagyobb érzelmi hőfokon égnek az emberek, és sokaknak minden egyes gondolatát a futball tölti ki. Jól bizonyította ezt egy Olaszországban tartott közvélemény-kutatás, amelynek eredetileg semmi köze nem volt a focihoz, a kutatók ugyanis egy másik "sportteljesítmény" iránt érdeklődtek.
Itt elolvashatja!
focivb.huMinden, amit a 2006-os vi-lágbajnokságról tudni kell.
Előző sorozatunk: Focirégész - napról napra365 dátumhoz kötött érdekesség a nemzetközi labdarúgás történelméből.
A felmérést ugyanis egy, szexológiával foglalkozó klinika végezte, és a kérdés az volt, hogy a párok mire gondolnak szeretkezés közben. A fiatalabbaknál, akik csak nemrégen ismerkedtek össze, nem született meglepő eredmény, a legtöbben azon aggódtak, hogy a partner szülei hogyan fogadják a kapcsolatot. Az idősebbeknél, akik már több éve éltek együtt, már érdekesebb feleletek születtek. Az, hogy egyes férfiak azt válaszolták: szeretkezés közben egy Olaszországban roppant népszerű televíziós sztár, Sabrina Ferilli járt az eszükben, nem annyira váratlan, legfeljebb a partner számára kellemetlen.
A nők egy része viszont azt mondta, hogy még ilyenkor is azzal foglalkoznak, hogy fogják a hó végén kifizetni a lakbért, ami szintén igen kínos a társ számára. A legváratlanabb válasz azonban - és itt jön a képbe a labdarúgás - az volt, hogy igen sok férfiú még szeretkezés közben is a labdarúgásra gondol.
Sokan említették, hogy az eksztázis pillanatában Marco Tardelli nevezetes örömujjongása jut eszükbe. Tardelli az 1982-es világbajnokság fináléjában az olaszok második gólját szerezte, és amikor távoli bombája a hálóban kötött ki, akkor emlékezetes módon szinte önkívületben "rohant ki a világból". Ezen férfiúk valószínűleg legalább eljutottak a csúcsra...
Egy másik felmérés is alátámasztja, hogy Itáliában kevés népszerűbb ember van a focistáknál. A 13 és 20 év közötti olasz fiúk körében végzett közvélemény-kutatás szerint a fiatalok leghőbb vágya az, hogy ismert labdarúgók legyenek, mivel a megkérdezettek 42 százaléka ezt válaszolta. A második helyre a könnyűzene sztárjai futottak be, hiszen 31 százalék az ő karrierjüket választotta volna. És hogy miért éppen a labdarúgás?
Nos, a focit választók 39 százaléka erre azt mondta, hogy azért szeretne futballista lenni, mert így könnyebben hódíthat a lányok körében, 12 százalék azért választaná ezt a hivatást, mert így népszerű lehetne, és mindössze 11 százalék válaszolta azt, hogy így egész nap csak a focival kellene törődnie.
(FOCIVILÁG)
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.