Vágólapra másolva!
A mostanában uralkodó, szinte elviselhetetlen kánikulában nincs is jobb egy jó hideg jégkrémnél, és az élvezet akár kettős is lehet, ha a finomság kedvenc csapatunk színeiben pompázik.

Erre Nagy-Britanniában is rájöttek, ahol több klub is már piacra dobta saját márkájú jégkrémjét. Az úttörő a Celtic FC volt, amely ezzel a világ legelső labdarúgó-egyesülete lett, amely saját márkájú jégkrémmel rendelkezik: a Kelták finomsága természetesen zöld-fehér csíkos, amelyből a zöld rétegek lime-, a fehérek pedig vaníliaízesítésűek.

A nagy ötletről Angliában sem akartak lemaradni, és itt két londoni egyesület, a Tottenham Hotspur és az Arsenal FC is tervbe vette a saját jégkrém piacra dobását. A Spursnek azonban legalább itt sikerült megelőznie az Ágyúsokat, hiszen a White Harte Lane-en előbb kezdték el árusítani a nyalánkságot. A Sarkantyúsok az EAT nevű fagylaltipari céggel vették fel a kapcsolatot, amely piackutatást végzett, mielőtt elkezdte volna a jégkrém gyártását.

"Három Tottenham-drukker családnál is kóstolót tartottunk, és mindegyiküknek tetszett a jégkrém megjelenése, na meg az íze is" - jelentette ki a cég igazgatója, David Nelson. A Spurs-jégkrém természetesen kék-fehér színekben pompázik majd, az ízesítése pedig erdei gyümölcs, illetve vanília lesz. A hamarosan szintén megjelenő arsenalos változat ez alapján csak piros-fehér lehet, de hogy a piros szín milyen ízt takar majd, arról egyelőre csak találgathatunk: talán málna?