A labdarúgókról mindig is köztudott volt, hogy rendkívül babonásak, de a legutóbbi hírek szerint ebből a szempontból a román válogatott tagjai viszik el a pálmát.
Itt elolvashatja!
focivb.huMinden, amit a 2006-os vi-lágbajnokságról tudni kell.
Előző sorozatunk: Focirégész - napról napra365 dátumhoz kötött érdekesség a nemzetközi labdarúgás történelméből.
Keleti szomszédaink néhány esztendővel ezelőtt az ukránok elleni barátságos mérkőzésre készültek, ám amikor a csapat a szokások szerint felült volna a mérkőzés helyszínére, Doneckbe tartó repülőre, kiderült, hogy akad egy kis probléma. Ahogy az lenni szokott, a román újságírók is a nemzeti tizeneggyel egy repülőgépen utaztak volna, ám a járműre nem engedték fel a Gazeta Sporturilor című újság fotóriporterét, Gabriela Arseniét, azon egyszerű oknál fogva, hogy nő. A babona szerint ugyanis rossz jelnek számít, ha a válogatottal egy hölgy is együtt utazik, így Arsenie hiába tartozik országa legelismertebb sportfotósai közé (1999-ben például az övé lett az év legjobb sporttémájú felvétele), nem ülhetett fel a gépre.
Mint kiderült, nem ez volt az egyetlen babona a román csapat háza táján: az akkori szövetségi kapitány, Anghel Iordanescu parancsba adta, hogy minden játékosnak először a jobb lábával kell a gyepre lépnie. Állítólag mai napig él az a szokás, hogy az összes focista egy a pályáról kitépett fűszálat dug mezének mellényzsebébe, páran pedig a mérkőzést megelőző napon bazsalikomot tesznekek a cipőjükbe.
Ezen kívül a csapatot szállító busznak sohasem szabad tolatnia, amikor egy focista is rajta van, és a fütyülés is szigorúan tilos. A dologban mindenesetre lehet valami, a románok az ominózus előkészületi mérkőzést 2-0-ra megnyerték az ukránok ellen.
(FOCIVILÁG)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?