Vágólapra másolva!
A jövő hét végén, illetve az azt követő szerdán sorra kerülő FIFA-játéknapokon a német válogatott is pályára lép majd, a germánok előbb Grúziával játszanak egy barátságos mérkőzést, majd Eb-selejtezőn Szlovákia ellen lépnek pályára. Joachim Lőw harmadik számú kapusnak a Hannover '96 portását, Robert Enkét hívta be a keretbe - pár héttel azután, hogy a játékos kislánya szívbetegségben elhunyt.

A világbajnokság előtt a német válogatott háza táján a nagy kérdés az volt, hogy ki lesz a Nationalelf első számú kapusa: Oliver Kahn vagy Jens Lehmann. Jürgen Klinsmann szakvezető végül Lehmann mellett döntött, és utódjának, Joachim Lőwnek ezzel a problémával már nem kellett foglalkoznia, lévén Kahn visszavonult a válogatottságtól.

Mindez azt jelenti, hogy a német nemzeti tizenegyben Lehmanné az egyes mez, tartalékja pedig stabilan a stuttgarti Timo Hildebrand - de a harmadik számú portás személye már kérdéses volt. A Bundesligában ugyanis több kiváló hálóőr is szerepel: a dortmundi Roman Weidenfeller, a schalkés Timo Rost és a hannoveri Robert Enke egyaránt évek óta egyenletesen jó teljesítményt nyújt.

A Nationalelf szakmai stábjának döntése alapján azonban most közülük Enke kaphat lehetőséget, Lőwék őt hívták be a keretbe a fent említett két meccsre. Sokak szerint Enkének már nagyon érett ez a meghívás, elvégre az elmúlt két szezonban a Kicker szaklap körkérdése során a Bundesliga játékosai egyaránt őt választották meg a német élvonal legjobb kapusának - azonban a focista magánéleti problémái az elmúlt időszakban nem mindig állt rendelkezésre.

Enkének ugyanis 2004 elején kislánya született, aki azonban szívelégtelenséggel látta meg a napvilágot. A kis Larát ezt követően többször is megműtötték, és a kapus 2004 decemberében például ezért mondott nemet a válogatott felkérésére - Klinsmann szerette volna őt kipróbálni a Nationalelf ázsiai túráján.

A bajnokságban ugyanakkor Enke hétről hétre bizonyított, miközben az orvosok nagy küzdelmet folytattak kislánya életéért. Ez a harc azonban sikertelen volt, és Lara szeptember 17-én elhunyt. Enke hat nappal később pályára lépett a Hannover színeiben a Bayer Leverkusen elleni bajnokin, és átlagos teljesítményt nyújtott, hármas osztályzatot kapott a Kickertől.

Érdekesség egyébként, hogy ezt megelőzően Robert Enke egyszer már szerepelt a német válogatott keretében, azonban az nem manapság volt: még 1999-ben a Konföderációs-kupára nevezte őt az akkori szakvezető, Erich Ribbeck, de végül nem küldte pályára az akkor 22 esztendős játékost.

A portás háta mögött akkor egyetlen élvonalbeli szezon állt, ráadásul klubját, a Borussia Mönchengladbachot nem tudta megmenteni a kieséstől, nem akármilyen teljesítményt nyújthatott tehát, ha egy ilyen szezon után bekerült a Nationalelf keretébe.

Ezt követően a portugál Benficába szerződött, ahol három éven keresztül alapember volt, és kiválóan védett, olyannyira, hogy 2002 nyarán az FC Barcelona vette meg. A katalánoknál azonban összesen csak három tétmérkőzésen védett, majd kölcsönadták volna a Fenerbahcénak - ahol az első meccsén nagyot hibázott, a csapat kikapott, őt pedig a vérmes török drukkerek megdobálták, mire Enke kijelentette, hogy márpedig ennél a klubnál ő nem hajlandó védeni.

Fél évig így nem volt csapata, majd a 2003-2004-es pontvadászat második felét a spanyol másodosztályú CD Tenerifében töltötte, innen vette meg 2004 nyarán a Hannover.