Hetente jelentkező, új sorozatunkban a labdarúgás történelméből ismertetjük meg olvasóinkat jónéhány hihetetlennek tűnő rekorddal. Reméljük, hogy az alábbi sztorikat - amelyek közül valamennyi valós, megtörtént eseményt, sorozatot, eseményt elevenít fel - előző szériánk nevének megfelelően, tátott szájjal fogják olvasni.
Út a döntőig
A Minerulok és a Metalulok ádáz küzdelme után most egy másik hihetetlen rekordra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Biztos sokaknak eszébe jutott már a kérdés, hogy vajon melyik európai klub kapta egy bajnokság során a legkevesebb gólt? Ezt a rekordot az elmúlt években leginkább a Chelsea FC veszélyeztette, ám sem a 38 mérkőzésen 15 gólt kapott londoni sztárcsapat, sem pedig a kilencvenes évek közepének AC Milanja (34 forduló alatt 15-ször rezdült a hálója) nem tudta felülmúlni a Fenerbahce SK 1969/70-es teljesítményét. A török bajnok abban a szezonban ugyanis 30 mérkőzésen mindössze hat(!) gólt szedett be.
A több mint 30 európai bajnokság legkevesebb gólt kapott csapatait lajstromozó, 1945 óta íródó listára kerülés egyetlen kritériuma az, hogy az adott klubnak minimum 26 mérkőzést kell játszania a vizsgált szezonban. A hatvanas évek elején a török Galatasaray tartotta a rekordot 0,47-es átlagával (az 1961/62-es szezonban 38 mérkőzésen 18 kapott gól), amit 1963-ban Lev Jasin parádés teljesítményének köszönhetően (38 találkozó, 14 gól, 0,368) a Dinamo Moszkva javított meg. (Az év végén a szovjet kapus a France Football legjobb európai labdarúgójának járó díját is kiérdemelte.). Négy évvel később egy másik szovjet klub, Dinamo Kijev hátsó alakzata adta fel a leckét európai riválisainak, 36 forduló alatt csak 11-szer kapitulált (0,306). Ezt a hihetetlen teljesítményt múlta felül az 1969/70-es szezonban a mindössze hat gólt kapott Fenerbahce (0,200).
A török futballt az idő tájt is a három legismertebb ottani klub, a Besiktas JK, a Fenerbahce SK és a Galatasaray SK uralta, a Sasok duplázása után 1968-ban a Fener állt a dobogó tetején, majd a Galata következett a sorban. Az 1969/70-es szezonban azonban hamar kiderült, hogy a Fenernek nem az isztambuli klubok lesznek a legnagyobb riválisai. A Besiktas és a Galatasaray meglepő vereségekkel kezdte a bajnokságot, miközben a román Traian Ionescu által irányított Fener kiváló védelmének köszönhetően magabiztosan szerepelt. A sárga-kékek ugyan a szezon során 11 mérkőzésen nem szereztek gólt, viszont 24-en nem is kaptak (egyenlő bánásmódban részesültek az otthoni és az idegenbeli találkozók látogatói, hiszen 12-12 volt a mérleg ebben a "műfajban"), így végül magabiztosan, a második helyezett Eskisehirsport hét ponttal megelőzve végeztek a tabella élén.
A 46 esztendős szakvezető, Ionescu (aki aktív korában válogatott kapus volt) remekül megszervezte csapata védelmét, a szezon előtt igazolt honfitárs, Ilie Datcu pedig szenzációsan védett. A Dinamo Bucurestitől szerződtetett válogatott kapus (az 1964-es tokiói olimpián ő védett a mieink ellen, ám akkor nem volt ellenszere a két gólt szerzett Csernai Tiborral szemben) hálóját csak az Eskisehirspor (az ezüstérmes mindkét találkozón rúgott egy-egy gólt a Fenernek - 2-1 otthon, 0-1 idegenben), a Mersin Idmanyurdu (1-1, o.), a Besiktas (0-1, o.), a Galatasaray (0-1, i.) és az Ankara Demirspor (1-1, i.) labdarúgói tudták bevenni.
Datcu a siker után is maradt a sárga-kékeknél, 1975-ig őrizte az isztambuli egylet hálóját, majd az 1976/77-es szezonban a klub kispadjára is leülhetett, ám négy mérkőzés után menesztették. Később is edzőként dolgozott, 1983-ban ő hozta fel a másodosztályból a Karagümrük csapatát, majd az elmúlt években a Besiktas kapusedzője volt.
Az alábbi táblázatból kiderül, hogy az elmúlt évtizedekben sok neves klub próbálkozott a Fenerbahce rekordjának megdöntésével, ám ez egyelőre várat magára. Lehet azonban, hogy már nem sokáig... A bolgár bajnokságban vezető Levszki Szófia az őszi 15 fordulóban ugyanis eddig csak két gólt kapott, azaz ha a fővárosi egylet így folytatja a tavasszal, akkor új név kerülhet a lista élére.
| Fenerbahce SK | 1969/1970 | 30 | 6 | 0,200 |
| Trabzonspor 30 7 | 1978/1979 | 30 | 7 | 0,233 |
| FC Porto | 1979/1980 | 30 | 9 | 0,300 |
| FC Porto | 1983/1984 | 30 | 9 | 0,300 |
| Dinamo Kijev | 1967 | 36 | 11 | 0,306 |
| FC Porto | 1991/1992 | 34 | 11 | 0,324 |
| Trabzonspor | 1981/1982 | 32 | 11 | 0,344 |
| Dinamo Kijev | 2001/2002 | 26 | 9 | 0,346 |
| Benfica | 1977/1978 | 30 | 11 | 0,367 |
| Trabzonspor | 1979/1980 | 30 | 11 | 0,367 |
| Slovan Bratislava | 1998/1999 | 30 | 11 | 0,367 |
| Levszki Szófia | 1998/1999 | 30 | 11 | 0,367 |
| Cagliari | 1969/1970 | 30 | 11 | 0,367 |
| Dinamo Moszkva | 1963 | 38 | 14 | 0,368 |
| Fenerbahce SK | 1967/1968 | 32 | 12 | 0,375 |
| Liverpool FC | 1978/1979 | 42 | 16 | 0,381 |
| Chelsea FC | 2004/2005 | 38 | 15 | 0,395 |
| AC Milan | 1968/1969 | 30 | 12 | 0,400 |
| AC Milan | 1993/1994 | 34 | 15 | 0,441 |
| Arsenal FC | 1998/1999 | 38 | 17 | 0,447 |
A harmadik oszlopban a bajnoki szezonban lejátszott mérkőzések száma, a negyedikben az összes kapott gól, az ötödikben pedig a meccsenként kapott gólok átlaga szerepel. A rangsor elkészítésekor több mint 30 ország bajnoki eredményeit vettük figyelembe 1945-től kezdődően. Kritérium volt, hogy az adott szezonban minimum 26 fordulót rendezzenek.
(FOCIVILÁG)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?