Sztárportré: David Villa

Csatárok tekintetében mindig is jól állt a spanyol válogatott, a mostani korszak azonban így is ritkaságszámba megy, hiszen két igazán fiatal, ám máris nemzetközi klasszissá érett támadó rohamoz a nemzeti csapatban. Fernando Torresről és David Villáról van szó. Utóbbi játékos egyre inkább helyet követel magának a mai futball legnagyobb csillagai között, hiszen lábbal, fejjel, rögzített szituációkból és akciókból is rendkívül gólerős.

Villa az asztúriai kisvárosban, Langreóban született 1981. december 3-án, és tízévesen a helyi klubban kezdett el futballozni. Összesen nyolc éven keresztül kergette helyben a labdát, vagyis 18 esztendős volt, amikor elhagyta az egyesületet, hogy a másodosztályban vitézkedő patinás Sporting Gijónhoz szerződjön. Ami már csak azért is sokat jelentett a számára, mert gyermekkori példaképe a tősgyökeres asztúriai támadó, az FC Barcelona egykori csillaga, Luis Enrique volt, aki Gijónban született, és szintén a Sportingban kezdte profi pályafutását.

Új klubjában eleinte természetesen csak a korosztályos csapatokban szerepelt, de a 2000-2001-es pontvadászatban a harmadik vonalban versenyző B garnitúrában 35 találkozón 13 gólt ért el, aminek köszönhetően még abban a szezonban bemutatkozhatott a felnőttek között is. Fiatal kora miatt meg is kapta az El Guaje becenevet, ami asztúriai nyelvjárásban azt jelenti, a Kölyök. Spanyolország más tájain El Ninónak mondanák - érdekesség, hogy utóbbi az Atlético Madrid sztárjának, Fernando Torresnek a beceneve.

A következő bajnokságban már alapembere volt az első csapatnak, és messze a várakozáson felül teljesített, hiszen 40 mérkőzésen 18 találatot szerzett a Segunda Divisiónban. Hogy mindez nem csak egy kiugró szezon volt a részéről, azt a következő pontvadászatban bizonyította, amikor ugyan kevesebb találkozón szerepelt, góljai számát viszont kettővel növelni tudta. Mindennek köszönhetően meghívót kapott a spanyol utánpótlás-válogatottba is, így 2003 nyarán mindenki biztosra vette, hogy az élvonalba szerződik.

Az aláírásáért folytatott versenyfutást a Real Zaragoza nyerte meg, amely egy évvel korábban némi meglepetésre kiesett az első osztályból, hogy aztán azonnal vissza is jusson. Újoncként a kék-fehérek előtt azonban nem az ilyenkor szokásos cél, tehát a biztos bennmaradás lebegett, hanem a középmezőny, esetleg a nemzetközi szereplés, ezért Alfonso Soláns Soláns klubelnök igyekezett ismert klasszisjátékosokkal megerősíteni csapatát. Akkor érkezett a La Romareda stadionba a brazil középhátvéd, Álvaro, valamint a Real Madridtól honfitársa, a válogatott balszélső Sávio, illetve a két argentin, Gabriel Milito és Leonardo Ponzio. A sorból akkortájt csak egy igazolás lógott ki, mégpedig a nagy tehetségnek tartott, ám viszonylag ismeretlen fiatal csatár: David Villa.