Priskin Tamás csapata, a Premier League utolsó helyén álló Watford a Leicestertől megszerezte Gareth Williamst. Az eddig a Tottenhamnél szereplő svájci Reto Ziegler kölcsönben a szezon végéig a Sampdoriához került. Massimo Maccarone is Itáliát választotta, a Middlesbrough olasz támadója a Sienához igazolt.
FutballrekordokPárjukat ritkító érdekességek a focivilágból.
SztárneveldékKis klubok, ahonnan nagy játékosok indultak.
A magyar lapértesülések ellenére Lipták Zoltán, a másodosztályú Lombard FC Pápa középpályása mégsem szerződik az angol harmadik vonalban szereplő Huddersfield Townhoz - erősítette meg Szemán György, a klub technikai igazgatója.
A Liverpool zöld utat kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA), és így leigazolhatja a West Ham United argentin játékosát, Javier Mascheranót. A FIFA szabályzata szerint a 22 éves tehetség csak júniusban válthatna csapatot, miután 2006. július 1. után két együttesben is szerepelt: a Corinthiansból augusztus 31-én került a West Hamhez, ezért kellett a Mersey-parti gárdának a szövetség különengedélye.
A Birmingham City egymillió fontot fizetett az Arsenalnak Sebastian Larssonért, aki nyár óta kölcsönben már a Citynél szerepelt, de most négy évre írt alá a másodosztály második helyezettjéhez. A portugál élvonal utolsó helyén szerénykedő Beira Mar a Mallorcától kölcsönbe megkapta a szerb Andrija Delibasicot, aki az előző fél évben az AEK Athénban játszott.
Michael Ball elhagyja a PSV-t és Manchesterbe költözik, ahol a City mezét húzhatja magára. A Hamburg megszerezte a horvát válogatott csatárt, Ivica Olicot, aki legutóbb a CSZKA Moszkvát erősítette. A Premier League alsóházában szenvedő Wigan a Sahtar Donyecktől szerződtetett Julius Aghahowától várja a gólokat.
A 19 éves Zdravko Kuzmanovic a svájci Baseltől a Fiorentinához került, a szerb középpályás négy és féléves kontraktust írt alá a firenzei klubnál. Az AS Nancy leigazolta a holland FC Utrecht francia csatárát, Marc-Antoine Fortune-t. Az RCD Espanyol védője, Chica 2009-ig meghosszabbította szerződését.
A Hamburger SV játékosa, Markus Karl visszatért nevelőegyesületéhez, a Greuther Fürthhöz. Az Udinese leigazolta a cseh Slovan Liberec védőjét, Tomás Zápotocnyt.
A Bolton Wanderers fiatal csatára, Johan Smith kölcsönbe a Carlisle Unitedbe került. A Watford FC megvette a másodosztályú Leicester City skót középpályását, Gareth Williamst. A Hannover '96 felbontotta svéd védője, Jonas Troest szerződését. A Hertha BSC leigazolta a brazil Sao Paulo FC középpályását, Mineirót.
A West Ham United 6 millió fontot fizetett a Birmingham City 27 éves, hétszeres angol válogatott védőjéért, Matthew Upsonért.
Ricardo Oliveira, az AC Milan brazil labdarúgója nem szerződhet a Real Madridhoz a FIFA átigazolási szabálya miatt. A problémát az jelenti, hogy Oliveirának a Real már a harmadik klubja lenne ebben a szezonban, amit a nemzetközi szövetség tilt. A támadó, aki a milánóiakhoz szerződött Ronaldo helyett került volna a spanyol fővárosba, a legutóbbi szezonban a spanyol Betisnél szerepelt, amely a nyár elején adta kölcsön őt három hónapra a brazil Sao Paulónak.
Két spanyol játékost szerzett meg a Liverpool, a Deportivo védője, Alvaro Arbeloa és a Málaga középpályása, Francisco Manuel Duran költözik a Mersey partjára. David Thompson a Premier League-en belül váltott csapatot, és ezentúl a Portsmouth helyett a Boltont szolgálja majd. A Celticnek 1,1 millió fontjába került a Hearts középpályása, Paul Hartley. Máté Péter, a Reading magyar védője egyelőre sérüléséből lábadozik, és nem lesz hiány vetélytársakban, ha felépül, az újonc ugyanis megvette Michael Duberryt a Stoke-tól.
Frederic Piquionne, a St. Etienne sok klub által csábított csatára végül a Monacóban kötött ki. A Torino igen aktív volt a piac zárása előtti utolsó órákban, a Bikák megszerezték Cesare Bovót a Palermóból, és kölcsönbe kapták Francesco Cocót az Intertől, elengedték viszont Stefano Fiorét, aki Livornóban kötött ki. A toszkán gárda Fiore mellett még Césart is leigazolta, aki legutóbb a Corinthiansban játszott, de nem ismeretlen számára a Serie A, hiszen a Lazióban és az Interben is pályára lépett korábban.
Maurizio Ciaramitaro és Francesco Parravicini klubot cserélt, előbbi a Palermóban, utóbbi Parmában landolt. Roman Eremenko ezentúl az Udinese helyett a Sienától kapja majd a fizetését, a Reggina pedig a másodosztályú Bariból csábította el Alessandro Gazzit.
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?