A Real Madrid labdarúgócsapata költötte a legtöbb pénzt, összesen 36 millió eurót a téli átigazolási szezonban: Fernando Gagót 20,8, Gonzalo Higuaint pedig 13,1 millió euróért szerezte meg. A két fiatal argentin ezzel az első, illetve a harmadik a januári tranzakciók listáján. A második helyet a Watfordtól az Aston Villához szerződő Ashley Young foglalja el 14,5 millióval.
Ugyanakkor mégsem a három játékostól volt hangos az európai sajtó az elmúlt hónapokban, mivel a királyi gárda - a klub pénztárcájához mérve - szinte fillérekért két "Galaktikustól" is megvált.
Ronaldo mindössze 7,5 millió euróért távozott az AC Milanhoz, míg David Beckham nyáron hagyja el a csapatot, ráadásul ingyen. Az angol sztárnak akkor jár le a szerződése, de jelen állás szerint többet már nem lép pályára a fővárosiak mezében, mivel Fabio Capello vezetőedző nem számít rá tavasszal. Az angol középpályás a következő szezontól a Los Angeles Galaxyban folytatja pályafutását.
A Reuters által 10 legjelentősebbnek vélt januári átigazolás:
| ár (millió euró) | név | hova | honnan |
| 20,8 | Fernando Gago | Real Madrid | Boca Juniors |
| 14,5 | Ashley Young | Aston Villa | Watford |
| 13,1 | Gonzalo Higuain | Real Madrid | River Plate |
| 9,1 | Matthew Upson | West Ham United | Birmingham City |
| 7,5 | Ronaldo | AC Milan | Real Madrid |
| 4,2 | Fabio Dos Santos | Olympique Lyon | Cruzeiro |
| 4,0 | Markus Rosenberg | Werder Bremen | Ajax Amsterdam |
| 2,7 | Marcelinho | Trabzonspor | VfL Wolfsburg |
| 2,5 | Mohamed Zidan | Mainz | Werder Bremen |
| ingyen | David Beckham | Los Angeles Galaxy | Real Madrid |
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?