Vágólapra másolva!
A tavaly nyári világbajnokságon az olasz válogatott felért a csúcsra, és az aranyérem megszerzésében természetesen a squadra azzurra szövetségi kapitánya, Marcello Lippi elévülhetetlen érdemeket szerzett. A szakember a vébét követően távozott a kispadról, és 2006 júliusa óta sehol sem dolgozik - de elmondása szerint a következő idényben már mindenképpen visszatér a szakmájához.

- Signor Lippi, tulajdonképpen mit csinál ön mostanában?
- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a házam közvetlenül a tenger mellett van, így aztán sokat sétálok, kerékpározok a parton, ha pedig elfáradtam, akkor egy jót olvasok a teraszon.

- Nem unalmas ez?
- Egyelőre nem, de nem is akarok az életem végéig a strandon kocogni. Elvégre még csak 58 éves vagyok.

- Hiányzik önnek a labdarúgás?
- Őszintén szólva nem. Már a világbajnokság előtt közöltem az olasz szövetséggel, hogy a torna végeztével leköszönök a posztról, az eredménytől függetlenül. Úgy terveztem, hogy egy év szünetet tartok. Ráadásul van egyéb elfoglaltságom is.

- Mégpedig?
- Rengeteg meghívást kapok cégektől, egyetemektől, hogy osszam meg velük a tapasztalataimat arról, miként lehet egy sikeres csapatot építeni, hogy kell egy igazi teamet vezetni, megfelelő csapatszellemet kialakítani.

- Azért biztos voltak megkeresések a labdarúgás világából is...
- Összesen nyolc különböző ajánlatom volt, mind Olaszországon kívülről - volt közük líbiai és mexikói is! De mindegyiknek nemet mondtam. A következő szezontól viszont mindenképpen dolgozni szeretnék.

- És hol?
- Semmilyen lehetőséget nem zárok ki.

- Egyszer azt nyilatkozta, hogy nem akar olyan országban dolgozni, amelynek nem beszéli tökéletesen a nyelvét.
- Azóta változott a véleményem, a labdarúgás is sokkal nemzetközibb lett. Ráadásul franciául egész jól beszélek, a spanyolban pedig elég egy sz hangot a végére odabiggyeszteni... Minden ajánlatot meghallgatok majd, és nyugodtan hozok döntést. Még az is lehet, hogy senki sem jelentkezik újra nálam.

- Azért egy világbajnok edzőnél ez nehezen elképzelhező.
- Ki tudja. De az biztos, hogy ez a diadal hozta számomra a legintenzívebb érzelmet, amit csak megértem a sportban.

- Miként viselte a kritikát, amikor a kinevezését követően több focistát is kipróbált a kisebb egyesületekből?
- Tudtam, hogy így kell tennem. Egy klubcsapat meze alig 70 grammot nyom, a válogatotté viszont a megfelelő tapasztalat nélkül legalább 25 kilós. Ehhez hozzá kell szokni. Arra viszont büszke vagyok, hogy a drukkerek ismét a szívükbe zárták a squadra azzurrát az elmúlt évek sikertelensége után.

- A bundabotrány nélkül is megnyerték volna a vébét?
- A csapatom már a botrány kirobbanása előtt is remek eredményeket ért el. Barátságos mérkőzésen a hollandokat 3-1-re, a németeket 4-1-re vertük, és tudtuk, hogy senkitől sem szabad félnünk. Így aztán a torna előtti negatív élményeket pozitív energiává tudtuk alakítani a vébé alatt. Ha a csapat nem lett volna elég erős, akkor a nagy nyomás alatt összeroppant volna. Jellemző, hogy a döntőben a tizenegyesrúgásoknál mindenki jelentkezett a büntető elvégzésére - még Gianluigi Buffon is.

Forrás: EPA

A kiváló taktikus a futballvilág csúcsán: kézben a világbajnoki trófea

- Miként élte meg Zinédine Zidane kiállítását, elvégre a Juventus FC-nél a francia dolgozott a keze alatt?
- Fájdalmas volt látni a dolgot. A döntő előtt azt mondtam neki, hogy egy olyan szintű játékosnak, mint ő, addig kell folytatnia a pályafutását, amíg csak futni tud. Zizou Diego Maradona mellett az elmúlt 20 esztendő legzseniálisabb futballistája volt. A fináléban történt eset semmit sem vesz el az emberi és játékosi nagyságából.

- Inkább neki vagy Thierry Henrynak kellett volna kapnia az Aranylabdát?
- Fabio Cannavaro elismerésén semmit sem lehet vitatni. A kiemelkedő játékosokat nem csak a látványos cselek alapján lehet megítélni - ők azok, akik a képességeikkel garantálják a győzelmet.

- És mi a jellemző a kiemelkedő edzőkre?
- Hogy kihozza a maximumot a játékosaiból, ami nem feltétlenül jelenti, hogy címeket is nyer. Ha valaki az Empolinál dolgozik, akkor a nemzetközi porondra való kijutás egy bajnoki aranyéremmel ér fel.

- José Mourinho ilyen edző?
- Mourinho egyike a jelenlegi legjobb trénereknek. Az eredményeiben az a legfigyelemreméltóbb, hogy játékosként szinte semmilyen tapasztalata nem volt.

- Mi a véleménye a fiatal olasz edzőgenerációról?
- Úgy vélem, hogy nincs még egy olyan ország, amelyben ennyi taktikailag képzett szakember dolgozna akár az alacsonyabb osztályokban is. Részben ennek is köszönhető, hogy az olasz futball az utóbbi években támadóbb szellemű lett. Aki a calcióval kapcsolatban még mindig csak a catenaccióra gondol, az nem kellőképpen tájékozott.

Forrás: Kicker