Míg a nyugat-európai klubok a januári átigazolási időszakban a bajnokság folytatására készültek, addig azokban az országokban, ahol a pontvadászatot naptári évben rendezik, a rajtra igyekeztek erősíteni. Az orosz egyesületek az elmúlt években sem fukarkodtak, de most a Zenit Szankt-Petyerszburg rátett még egy lapáttal, hiszen a minap 15 millió eurót fizetett a Sahtar Doneck ukrán válogatott középpályásáért, Anatolij Tyimoscsukért.

Anatolij Tyimoscsuk (b.) küzd a labdáért
A 27 esztendős futballista a tavalyi világbajnokságon került az érdeklődés középpontjába, hiszen Németországban nem csak hazája nemzeti tizenegyének volt a legjobbja, hanem saját posztján, a védekező középpályás pozíciójában is kiemelkedett a mezőnyből. A statisztikák is erről tanúskodtak: a megszerzett labdák számát tekintve csak az olasz Gennaro Gattuso, valamint a francia Patrick Vieira és Eric Abidal múlta felül Tyimoscsukot - ők viszont egyaránt kettővel több mérkőzésen léptek pályára. Az ukrán focista öt összecsapás alatt 32 alkalommal szerelt sikeresen, őt viszont mindössze négyszer választották el szabályosan a labdától.
Nem csoda, hogy a nyáron több nyugat-európai egyesülettel is kapcsolatba hozták a Sahtar középpályását, akiért állítólag a Celtic FC, a Newcastle United és a Feyenoord is bejelentkezett. Utóbbival egész közel került a megegyezéshez a donecki egyesület, de a transzfer végül meghiúsult, így Tyimoscsuk az ősszel maradt Ukrajnában - azonban érezni lehetett, hogy legszívesebben már külföldön rúgná a labdát.
Tovább fokozta a feszültséget, hogy a Sahtar gyenge BL-szereplését követően (a gárda csak harmadik lett csoportjában a Valencia CF és az AS Roma mögött, így nem jutott a legjobb 16 közé) Mircea Lucescu mester novemberben elvette tőle a csapatkapitányi karszalagot. Anatolij ennek ellenére a bajnokságban mindössze egy mérkőzést hagyott ki, ám mindenki biztos volt benne, hogy januárban távozik.
Természetesen meg is voltak az ajánlatai, a pletykák szerint a Feyenoord, a Celtic FC, az AS Roma és Fiorentina is bejelentkezett érte - de a doneckiek által kért tízmillió eurós vételár hallatán mindannyian visszakoztak. A legjobb ajánlatot az angol Wigan Athletic tette, de a fenti határt ez sem érte el, így a Sahtar a briteknek is nemet mondott.
Úgy tűnt hehát, hogy Tyimoscsuk még fél évig marad nevelőegyesületénél, azonban az orosz Zenit Szankt-Petyerszburg nem hogy hajlandó volt kifizetni a Sahtar által kért összeget, hanem még meg is tetézte: a hírügynökségek szerint a szentpéterváriak 15 millió eurót fizettek a középpályásért.
Az ukrán futballista ezzel több rekordot is megdöntött: egyrészt orosz klub még soha nem költött ennyit egyetlen játékosért, de a volt Szovjetunió egykori tagállamai között sem történt még ilyen drága transzfer. A Zenit egyébként különösen sok pénzt költött el a télen, és Tyimoscsukkal már harmadszor állított fel új átigazolási csúcsot hazájában: a holland Dick Advocaat által irányított gárda, amely a 2006-os bajnokságban negyedik lett, és így idén az UEFA-kupában indulhat majd, előbb ötmillió eurót fizetett a Tom Tomszk válogatott csatáráért, Pavel Pogrebnyakért, majd pár nappal később erre is rátett egy lapáttal, és hétmillió eurót adott ki a Rubin Kazany argentin támadójáért, Alejandro Domínguezért. Utóbbi játékos éves fizetése a hírek szerint kétmillió euró lesz - nos, Tyimoscsuk még ennél is többet kereshet majd, évente 2,5 milliót vehet fel.
Idén januárban ennél többet egyébként Európában csak egyetlen játékosért fizettek: a Real Madrid 20,8 millió eurót adott ki a Boca Juniors középpályásáért, Fernando Gagóért, de például Gonzalo Higuaín vagy éppen Ronaldo ennél kevesebb pénzbe került.
Még érdekesebb a helyzet, ha Tyimoscsuk posztjának legjobbjait vizsgáljuk a vételár szempontjából, hiszen a védekező középpályások közül az utóbbi években ennél nagyobb összeget csak Michael Carrickért (érte a Manchester United közel 27 millió eurót adott) és Mahamadou Diarráért (akit a Real Madrid 26 millióért vett meg) adtak ki.
(FOCIVILÁG)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?