A Perui Nemzeti Válogatottak Szövetségének elnöke élesen bírálta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfői döntését, melynek értelmében a jövőben a tengerszint felett 2500 méternél magasabban nem rendezhetnek nemzetközi mérkőzéseket. A sportvezető kilátásba helyezte, amennyiben nem lesz változás, a perui csapat nem vesz részt a június 26-án kezdődő Copa Americán.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0706/20070601andok245.jpg)
A futballvita tárgya: a "magasságos" Andok
Út a döntőig
"Ez a határozat elsősorban az argentin, valamint a brazil csapatnak kedvez. Júlio Grondona és Pelé nyomására döntött úgy a FIFA, ahogy döntött" - nyilatkozta Juvenal Silva. Az argentin szövetség elnöke, aki egyben a FIFA alelnöke, valamint a brazil futball-legenda több nyilatkozatában támogatta a határozat létrejöttét.
Silva kifejtette, ilyen hátrányos megkülönböztetés nem létezhet a futballban: "Diszkriminálják az andokbeli országokat. Ilyen alapon kimondhatják azt is, hogy csak a szőkék, barnák vagy éppen a feketék futballozhatnak" - mondta. Az andokbeli nemzetek közössége (CAN) - amelynek Kolumbia, Peru, Ecuador és Bolívia a tagja - kedden tiltakozott a FIFA döntése miatt.
Joseph Blatter FIFA-elnök hétfőn jelentette be, hogy az általa vezetett szervezet az orvosi bizottság útmutatására döntött a kérdésben, ugyanis a testület szerint nemcsak sportszerűtlen a vendégcsapattal szemben ilyen magasságban játszani egy találkozót, hanem a sportolók egészségét is veszélyezteti.
A múltban jobbára Bolívia használta ki különleges helyzetét, amikor is a 3600 méter magasan fekvő fővárosában, La Pazban játszotta le világbajnoki selejtezőit. A riválisok játékosai ott rendre oxigénhiánnyal küszködtek, így a hazaiak a körülményeket tekintve jelentős előnnyel várhatták az összecsapásokat. Perunak szintén több 3000 méter magasan fekvő arénája van.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) megfigyelőt küld a Copa Américára: Urs Siegenthaler, a DFB svájci munkatársa az argentin és a brazil együttes összes mérkőzését a helyszínen tekinti meg.
"Nagyon fontos, hogy a világ legjobb csapatairól naprakész információkkal rendelkezzünk" - mondta Hans-Dieter Flick, a német válogatott másodedzője. "Urs az összes meccs felvételét elhozza, melyeket a DFB szakértői csoportja majd alaposan elemez. Ennek a munkának is óriási a jelentősége, hiszen a nemzetközi futball változásaihoz nekünk is alkalmazkodnunk kell, csak akkor lehetünk sikeresek, ha minden új taktikai elemet ismerünk, mert csak így tudunk az esetleges módosításokra megfelelően felkészülni."
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?