Vágólapra másolva!
Akit csakis a győztes kiléte érdekel egy adott bajnoksággal kapcsolatban, gyorsan rányomhatta az "unalmas" bélyeget a Serie A 2006-2007-es idényére, az ugyanis nem sokáig volt kérdés, hogy az FC Internazionale igazi riválisok híján díszlépésben nyeri meg tizenötödik bajnoki címét. Akit viszont esetleg nem hagy hidegen, hogy az AC Milan képében ebből a ligából került ki Európa legjobb klubcsapata és komoly eséllyel a kontinens első számú támadója is Francesco Totti személyében, azoknak álljon itt egy összefoglaló a nemrég véget ért szezonról.

Igaz ugyan, hogy az előző idényben (1989 után újra) bajnoki címet szerzett FC Internazionale számára sokat jelentett a szóban forgó siker, az öröm mégsem lehetett teljes, hiszen Roberto Mancini csapata nem a pályán harcolta ki azt.

Ezért is támadhatott fel Javier Zanettiékben a bizonyítási vágy, hogy megmutassák: nem kell ahhoz bundabotrány, hogy scudettót nyerjenek - igaz, utózöngéi (a Juventus FC kizárása, pontlevonás a riválisoktól) azért nem jöttek rosszul a milánóiaknak. Az Inter tervei pedig a korábbi évekkel ellentétben végre beváltak, hiszen valódi verhetetlen tizenegy állt össze, amelyet egyetlen rivális sem volt képes komolyabban megszorongatni.

Igaz, némi pontosítás azért ide is elkél: az a tizenegy korántsem tizenegy, hanem a kék-feketék hagyományainak megfelelően egy több mint húszfős, rendkívül erős játékoskeret, a veretlenség pedig április közepéig tartott: a második helyezett AS Roma vette el, főszerepben a bajnokságban végül 26 gólig jutott Francesco Tottival.

Forrás: EPA

Cruz (balra) a bajnoki címnek örülhetett, míg Mexes az olasz kupagyőzelemmel vigasztalódott

A középcsatárrá előlépett fantasista ezzel jelenleg az európai Aranycipő elsőszámú várományosa, ami azért is nagy szó, mert Totti korábban még soha nem szerzett gólkirályi címet. Öröme ezzel együtt neki sem lehet felhőtlen: az általa vezetett Farkasok ugyan végig ott loholtak az Inter nyakán, de most sem tudtak kilépni az örök második szerepéből , a kupagyőzelemmel azonban kissé megvígasztalódhattak.