Vágólapra másolva!

Kényelmes Barca, feltámadó Milan, hétgólos brazil

A Fiorentina a hajrában mentett pontot a Juventus ellen a Serie A 7. fordulójában, amely a Milan feltámadásáról lehet emlékezetes, a bajnokságban eddig csak szenvedő piros-feketék 5-1-re győztek a Lazio vendégeként. Angliában tovább menetel az Arsenal, augusztus 25-e óta először nyert a Chelsea, a Liverpool viszont csak nagy nehezen ikszelt a Tottenhammel. A Bundesligában a Bayern nagyon könnyen intézte el a Nürnberget, mint ahogy a Primera Divisiónban a Barca is simán behúzta az Atlético elleni rangadót, és ezzel tovább üldözi a Recreativót 2-0-ra verő Real Madridot. A hétvége hőse a holland Heerenveenben légióskodó brazil Afonso Alves, aki hét gólt szerzett a Heracles elleni bajnokin.

Nem mondhatni, hogy Claudio Ranieri arra törekedett volna, hogy levegye a terhet a játékosai válláról: a Juventus edzője ugyanis úgy nyilatkozott a Fiorentina elleni rangadó előtt, hogy ez a mérkőzés döntheti majd el, érdemes-e bajnoki álmokat szövögetniük a torinóiaknak.

A másodosztályú száműzetésből visszatért együttesnél ugyanis eleinte az első négy hely valamelyikének megszerzése volt a hivatalos célkitűzés, hat forduló után azonban sokan már a scudetto egyik fő várományosát kezdték látni a Juvéban. A Fiorentina harmadikként fogadta a második helyen álló régi riválist, abban a tudatban, hogy ha nyer, úgy felcserélődik a két csapat sorrendje.

A zebramezesek kezdettől fogva átengedték a kezdeményezést a hazaiaknak, ám szervezett védekezésükkel áthatolhatlan falat vontak a tizenhatosuk elé. Mutu ugyan tudta, mi a teendő, a 15. percben 25 méterről, kapásból ágyúzott kapura, ám a lefelé csapódó labda csak felülről súrolta a hálót.

A 23. percben könyörtelenül kihasználta ellenfele első hibáját a Juventus, igaz, Gamberini felszabadító fejese tökéletesen lábra jött Iaquintának, a csatár lekezelte a labdát, majd 15 méterről precízen a bal sarokba helyezett. (Trezeguet ugyan a gól előtt elfutott Frey előtt, amivel bizonyára megzavarta a kapust, a játékvezető azonban úgy ítélte meg, a francia nem volt lesen az elrúgás pillanatában.)

A játék képe a gól után sem változott, nagy küzdelem a mezőnyben, amit a félidőig még egy-egy tizenhatoson kívüli próbálkozás színesített: a 32. percben Montolivo lövése megpattant Almironon, Buffon lábbal visszanyúlva mentette meg csapatát a góltól, egy percre rá pedig Nedved futtából eleresztett löketét tenyerelte ki Frey.

A fordulás után a Fiorentina egy gyorsan elvégzett Mutu-szabadrúgással, míg a Juventus egy Frey lábában elhaló Trezeguet-helyzettel pörgette fel a játékot. Úgy tűnt, a firenzeiek megtalálták a módját a vendégvédelem feltörésének, Semioli beadását az előrehúzódó Tagliani fejelte kevéssel a felső léc fölé.

A veszélyes támadójáték azonban a későbbiekben tetemes labdabirtoklási fölénnyé szelídült, sőt, a következő gólhelyzet már ismét a Juventus előtt adódott, Frey azonban újfent kispárgázta a második hullámban érkező Salihamidzic lövését.

Az utolsó negyedórában már mindent egy lapra feltéve rohamozott a Fior, Mutu először még a kapu mellé fejelt, a 88. percben azonban már értékesítétte a Legrottaglie kezezéséért megítélt tizenegyest. Buffon rajta volt a büntetőn, de csak érinetni tudta a kapu jobb oldalába küldött labdát.

Forrás: EPA
Mutu így is megpróbálta

Az egyenlítés után sem hagyott alább a lilák nyomása, Vieri egy kicsit túl is spannolta magát, ám a bíró jóindulatának köszönhetően megúszta a piros lapot, a Juventus pedig az újabb kapott gólt, így 1-1-es döntetlennel zárult a rangadó.

Az esti meccsen a gyengélkedő Lazio a vele azonos pontszámmal álló, az első forduló óta nyeretlen Milant fogadta. Nem nagyon ismerkedtek a csapatok, Rocchi már a harmadik percben megkínálta egy lökettel Didát, aki magához ölelte a középre érkező labdát.

Aztán Pandev passza után megint Rocchi került helyzetbe, már lőtt volna, amikor Gattuso lelopta a lábáról a labdát. A 8. percben egy védő juttathatta volna vezetéshez a Milant, Bonera azonban hiába ment előre egy szögletnél, közelről mellébelsőzött.

Öt perccel később érdekes jelenet játszódott le: Pirlo emelt a védők mögé, Gilardino és Seedorf indult a labdára, közülük a holland lesen volt, az olasz viszont nem, utóbbi el is érte a labdát, a Lazio fiatal kapusa, Muslera azonban ütközött a Milan támadójával, mire Morganti bíró a tizenegyespontra mutatott. Aztán kiment konzultálni az asszisztenssel, és végül szögletet ítélt...

Ennek ellenére nem kellett sokat várni a vendégek góljára, Ambrosini az oldalvonal mellől ívelt a Lazio kapujába, Muslera beadásra számítva kinn állt az ötösön, így meglepte őt, hogy a milánói csapatkapitány nem lágyan ívelt középre, hanem erővel lőtte meg a labdát. Az elmúlt hetekhez képest feltűnően nagy játékkedvel tevékenykedtek a Milan játékosai, Seedorf két csellel tört be a 16-oson belülre, el is találta a hálót, de csak kívülről.

A 23. percben szépségdíjas támadás végén egyenlített a Lazio, a Sasok kigurigázták a Milan védelmének bal oldalát, Di Silvestri beadását pedig Mauri passzolta a bal alsóba. Pár perccel később mintha a góllal végződő akció ismétlését láttuk volna, megint Di Silvestri adott középre, most Rocchi érkezett, fejesét Dida húzta le a léc alól. Még a félidő előtt visszavette a vezetést a Milan, Seedorf beadása után Mauri lábáról pattant el a labda, amire Gilardino csapott volna le, de Muslera elütötte, ezúttal Morganti már tényleg büntetőt ítélt, amit Kaká gurított a bal sarokba.

A második játékrész elején ismét a brazil karmester volt eredményes, Seedorf beadása után Gilardino repült nagyot középen, a labda a hosszú oldalon érkező Pirlo elé került, aki két ember között találta meg Kakát, az Aranylabda-esélyes BL-gólkirály pedig Muslera lába között lőtt a hálóba.

Forrás: EPA

Az agyonkritizált Gilardinót alaposan megünnepelték a társak góljai után

Innentől összezuhant a Lazio, a Milan pedig felszabadultan focizott, Kaká átadása után Gilardino is köténygólt lőtt Musleranak, történelmi pillanat volt ez, mert a bajnokságban először volt eredményes csatár a Milanban. A 79. percben a meccs legszebb góljával alakult ki az 5-1-es végeredmény, Seedorf emelt a beinduló Ambrosinihez, aki hátrafejelte a labdát Gilardinónak, aki jobbal, kapásból kilőtte a bal felsőt.

Serie A, 7. forduló:
Fiorentina - Juventus 1-1 (0-1)
gól:
Mutu (89., 11-esből), illetve Iaquinta (23.)

Catania - Livorno 1-0 (1-0)
gól:
Sardo (20.)
kiállítva: Balleri (78. Livorno)

Genoa - Cagliari 2-0 (2-0)
gól:
Borriello (58.), Di Vaio (73.)

Palermo - Reggina 1-1 (0-1)
gól:
Amauri (90.), illetve Amoruso (89.)
kiállítva: Biava (88., Palermo)

Parma - AS Roma 0-3 (0-2)
gól:
Totti (2., 83.), Mancini (21.)
kiállítva: Corradi (26., Parma)

Siena - Empoli 3-0 (3-0)
gól:
Maccarone (65., 11-esből), Locatelli (79.), Galloppa (82.)
kiállítva: Adani (64., Empoli)

Torino - Sampdoria 1-0 (0-0)
gól:
Corini (88.)
kiállítva: Volpi (45., Sampdoria)

Lazio - Milan 1-5 (1-2)
gól: Mauri (23.), illetve Ambrosini (16.), Kaká (33., 52., az elsőt 11-esből), Gilardino (70., 79.)

Cruz-duplával nyert az Interhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20071006-bundesliga-huszti-kiutotte-a-bajnok-stuttgartot.html?pIdx=2