Megvédve címét története során ötödször lett brazil bajnok a Sao Paulo labdarúgócsapata. A végső győzelmet a sereghajtó América de Natal ellen a Morumbi-stadionban, vagyis hazai környezetben aratott 3-0-s siker hozta meg a 34. fordulóban.
Ismerje meg a T-Home TV-t!
A Sao Paulónak 15 pont az előnye az őt közvetlenül követő Santosszal szemben, és már csak négy kör van hátra a bajnokságból.
Az ünneplés a találkozó után meg is történt, a csapat négy trófeát vehetett át: a hivatalosat, aztán egy olyat, mely a rekordot jelentő öt címért járt, egyet a regionális szövetségtől, egyet pedig egy helyi üzletembertől.
A Sao Paulo ezt megelőzően 1977-ben, 1986-ban, 1991-ben és tavaly győzött.
Nem hivatalosan a Flamengónak is van öt címe. 1987-ben az élklubok külön sorozatot szerveztek maguknak Copa Uniao néven, s azt a riói csapat nyerte. A brazil szövetség viszont csak azzal ismerte volna el bajnoknak, ha a hagyományos sorozatban győztes Recifével megmérkőzik, és nyer, a Flamengo azonban nem volt hajlandó pályára lépni, így a Recife lett az első. A Flamengo hivatalosan 1980-ban, 1982-ben, 1983-ban és 1992-ben volt bajnok.
A szerdai játéknapon a Sao Paulo sikere mellett egy másik esemény is a figyelem középpontjába került. Az Atletico Paranaensének a Gremio felett aratott 2-0-s győzelmét követően Tcheco, az utóbbi csapat középpályása egy karaterúgással rátámadt az öltözőfolyosón Claitonra, az Atletico játékosára, miközben az éppen interjút adott. Az esetet követően több futballista egymásnak esett.
Beszámolók szerint a feszültség már a mérkőzés alatt is érződött, a futballisták folyamatosan provokálták egymást, lökdösődések is kialakultak, Tcheco pedig be sem fejezhette az összecsapást, mert kiállították.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?