Nagy lehetőséget szalasztott el a spanyol bajnokság legutóbbi fordulójában a Villarreal CF gárdája, hiszen a Sárga Tengeralattjáró egy Almería elleni hazai győzelemmel átvehette volna a vezetést a Primera Divisiónban. Persze a klubnál a döntetlen miatt sem bánkódnak különösen, elvégre az együttes így is a második helyen áll a tabellán, és az UEFA-kupában is jó esélyei vannak a továbbjutásra - a jelek szerint Manuel Pellegrini mesternek Juan Román Riquelme nélkül is sikerült egy ütőképes csapatot összeraknia.

videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Hamarosan itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
Persze a klub már a tavaszi szezonban is bizonyította, hogy az argentin karmester nem feltétlenül szükséges a remek eredményekhez, hiszen a szakvezető januárban "tette lapátra" Riquelmét, a Villarreal CF pedig fantasztikusan hajrázott a Primera Divisiónban.
A sérüléséből felépült Robert Pires vezérletével a csapat az utolsó nyolc mérkőzésén egyetlen pontot sem veszített, és ennek köszönhetően egészen az ötödik helyen végzett. Ez a klub történetének második legjobb szereplését jelentette, ennél előrébb csak 2005-ben végzett a csapat, amikor harmadik lett, és kiharcolta a BL-szereplést - ahol aztán emlékezetes módon az elődöntőig menetelt, és ott az Arsenal ellenében maradt alul.
Az Ágyúsok elleni visszavágó hajrájában Riquelme büntetőt hibázott, és sokak szerint onnantól kezdve romlott meg a kapcsolata a szakvezetővel - más kérdés, hogy nélküle el sem jutott volna ilyen messzire a gárda.
A tény mindenesetre az, hogy a Villarreal már tavasszal is Riquelme nélkül menetelt, és a nyáron az is világossá vált, hogy Pellegrini továbbra sem tart igényt az argentinra. Sőt, a klub egy másik kulcsemberétől, az uruguayi Diago Forlántól is megvált, igaz, a csatárért az Atlético Madrid 21 millió eurót fizetett.
Ebből a pénzből, na meg a balhátvéd José Enriquéért (akit a Newcastle United vett meg) és a Valencia CF-től ingyen megszerzett, majd a Real Zaragozának rögtön eladott Roberto Ayaláért kapott 12 millióból viszont a klub alaposan bevásárolhatott a nyáron: összesen hat új futballista érkezett, és még így is hárommilliós nyereséggel zárta a transzferperiódust az egyesület.
Érkezett még a Recreativo Huelvának korábban kölcsönadott, és onnan visszatérő Santi Cazorla, aki a legutóbbi idényben a Don Balón osztályzatai alapján a Primera División legjobbja volt, illetve felépült sérüléséből a török Nihat Kahveci, aki térdszalag-szakadása miatt az előző pontvadászatban csak kilenc meccsen szerepelt - vagyis ő is szinte új igazolásnak számított.
A kérdés már csak az volt, hogy a viszonylag erős kerettel Pellegrini mit tud kezdeni. A bajnokság első két mérkőzése alapján nem nagyon lehetett eldönteni, hogy a Villarreal mire lehet képes, mert a gárda felemás eredményeket ért el: előbb idegenben legyőzte 3-0-ra a regionális riválisnak számító Valenciát, majd pedig otthon kikapott 5-0-ra a Real Madridtól!

Nihat Kahveci lendületben
A folytatás azonban már pozitív irányba billentette a mérleget, mert a következő négy meccsét úgy nyerte meg az együttes, hogy még csak gólt sem kapott, és tíz összecsapásból nyolcszor begyűjtötte a három pontot.
Ennek köszönhetően végig ott volt az élmezőnyben, így az újonc Almería ellen azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha megint nyer, akkor az első helyre ugrik a tabellán. Ugyan a bajnokság első fordulóját követően a Villarreal már állt az első helyen, de az még másmilyen elsőség, mint amilyen a mostani lehetett volna. A szurkolók legnagyobb bánatára azonban a feltételes mód megmaradt, hiszen az előző négy mérkőzésén még csak gólt sem szerzett Almería kiharcolt egy 1-1-es döntetlent az El Madrigál-stadionban, így a Villarreal maradt a második helyen.
Ez persze még mindig a klub történetének legjobb eredményét jelenti, ami ékes bizonyítéka annak, hogy Pellegrini remekül érti a szakmáját - és a csapat taktikája alapján az is érhető, hogy a szakember nem tart igényt Riquelmére.
A Villarreal ugyanis a 4-4-2-es felállás azon variációját alkalmazza, amelyben a középpálya közepén két védekező felfogású labdarúgó szerepel, és széleken játszanak az offenzívabb futballisták. Könnyen belátható, hogy a Riquelme által preferált irányítói pozíció ebben a rendszerben nem nagyon fér el, és mivel a szisztéma működik, így nincs is rá szükség.
A nyári átigazolások közül egyébként a balhátvéd Joan Capdevila helye a legbiztosabb kezdők között: ő eddig egyetlen másodpercet sem hagyott ki a pontvadászatban. Rajta kívül még a középhátvéd Fabricio Fuentes és a védekező középpályás Marcos Senna mondhatja el magáról, hogy minden meccsen ott volt a kezdő tizenegyben, de Pascal Cygan és Robert Pires is alapembernek számít a csapatban.
A fluktuáció a csatársorban a legnagyobb, részben kényszerű okokból, hiszen a szezont parádésan kezdett, 11 forduló alatt hét gólt szerzett Giuseppe Rossi (egy másik nyári szerzemény) az Atlético Madrid elleni bajnokin térdsérülést szenvedett, és bár a szalagszakadást megúszta, így is legalább hat hetet kell kihagynia.
De mivel rajta kívül még olyan támadók állnak Pellegrini rendelkezésére, mint Nihat, Jon Dahl Tomasson vagy Guillermo Franco, addig ez sem jelent olyan nagy gondot - nem csoda, hogy a Villarreal 13 forduló alatt 26 találatot ért el, éppen ugyanannyit, mint az FC Barcelona Thierry Henryval, Lionel Messivel és Ronaldinhóval.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?