A Bayern München nyáron igazolt két csatárklasszisa, Miroslav Klose és Luca Toni ontja a gólokat, ami a bajoroknál alighanem csak egy játékos karrierjének nem tesz jót. A német válogatottban alapembernek számító Lukas Podolski így ugyanis a kispadra szorult, és a Nationalelfben rendkívül eredményesen futballozó támadónak kissé bizonytalan a jövője a bajoroknál. A lengyel származású, még mindig rendkívül fiatal focista mindenesetre már eddig is eseménydús karriert tudhat maga mögött.
videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Hamarosan itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
A Podolski családban a sportnak mindig is nagy szerepe volt, hiszen a kis Lukas mamája kézilabdázott, édesapja, Waldemar pedig profi futballista volt.
Idősebb Podolski szintén csatárként játszott, és az 1981-82-es pontvadászatban a ROW Rybnik színeiben 16 találatig jutott a lengyel második vonalban, amivel második lett a góllövőlistán.
Ezt követően le is igazolta őt a patinás Szombierki Bytom, amely 1980-ban még bajnokságot nyert, de négy évvel később kiesett a legjobbak közül, és nem is tudta visszaverekedni magát az elitbe. A család egyébként a Sziléziában fekvő Gliwicében élt, amely már korábban is beírta nevét a világtörténelembe: ez volt ugyanis az a település, amelynek rádióállomásának megtámadása 1939. augusztus 31-én a második világháború kirobbanásához vezetett.
A város akkor Németországhoz tartozott (az első világégést követően népszavazást tartottak, hogy a település lengyel vagy német területre kerüljön, és a voksok 78,7%-a Németországra érkezett), a második világháborút követően azonban Lengyelországhoz csatolták.
Az 1985. június 4-én született Lukas nagyszülei tehát még német állampolgárok voltak, és ez lehetőséget adott a család számára, hogy "kitelepültként" visszatérhessenek az akkori NSZK-ba, ahol törvény rendelkezett arról, hogy az egykori Németországtól a második világháborút követően elcsatolt területeken élőknek, illetve azok egyenesági leszármazottjainak jogában áll visszaköltözniük, és automatikusan meg is kapják a nyugatnémet állampolgárságot.
A Podolski família ezt használta ki 1987-ben, és Gliwicéből a Kölnhöz közeli Bergheimbe települt át, és Lukas is ott kezdett el ismerkedni a labdával. Még csak hatesztendős volt, amikor az FC 07 Bergheim igazolt játékosának mondhatta magát, és amikor csak tehette, akkor focizott.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?