Vágólapra másolva!
A Premier League 25. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Newcastle United hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Middlesbrough ellen, így a Szarkák megszerezték a második Keegan-éra első gólját. A Serie A-ban az Empolit verő Inter előnye immáron nyolc pont, a második helyezett AS Roma ugyanis 3-0-ra kikapott a Siena otthonában. Száguld a BL-t érő negyedik hely felé a Milan, amely 1-0-ra nyert a "pozícióharcban" nagy rivális Fiorentina otthonában. Nagy meglepetésre a Bochum Brémában legyőzte a Bundesliga-második Werdert, míg a Schalke a címvédő Stuttgartot 4-1-re páholta el. A Barcelona Xavi hajrágóljával verte az Osasunát, így közelebb lopakodott a hat ponttal vezető Real Madridhoz. A holland Ajax-Feyenoord csúcsrangadón sima hazai siker született. Eredmények, gólszerzők, tabellák, beszámolók, videók.

Kevin Keegan negyedik mérkőzésére készülődött a Newcastle-vel újbóli Tyne-parti regnálása idején, mégpedig úgy, hogy a fekete-fehérek az első három alkalommal nem voltak képesek az aktuális ellenfél kapujába találni.

Az igaz, hogy mindhárom esetre volt ésszerű magyarázat: a Bolton elleni bajnoki előtt alig két nappal vette át régi-új csapatát a Hatalmas Egér, a másik két összecsapást - egy FA-kupa-meccset és egy bajnokit - pedig az Emiratesben vívta a NUFC az Arsenal ellen. Most viszont már nem volt mese, hazai pályán, a táblázaton hátrább található Boro ellen muszáj volt megkezdeniük a gól- és pontszerzést Owenéknek.

Ahogyan a vendégcsapat mestere, Gareth Southgate azt megjövendölte, alaposan bekezdett a Newcastle. Sokat birtokolta a labdát a hazai csapat, azonban igazán komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani Smithék, köszönhetően nagyrészt a rendkívül szervezetten védekező Middlesbroughnak.

A vendégcsapat játékosai már a United-térfél közepén letámadták a támadást építeni kívánó hazaiakat (nem egy-egy zavarórepüléssel, hanem fegyelmezetten és megkomponáltan), akik így a szokottnál is többször vonták be a játékba az egyébként remekül söprögető kapusukat, Shay Givent.

Ha a nyomasztó hazai labdabirtoklási fölény helyzetet nem is, egy - meg nem adott - gólt viszont eredményezett: egy szögletet követően Schwarzer kiejtette a labdát az ötösön belül, az ott ólálkodó Owen pedig a kapu közepébe tuszkolta azt. Arra, hogy Mike Dean játékvezető középkezdés helyett miért ítélt szabadrúgást kifelé, mostanáig nem sikerült rájönnünk.

A második játékrészre egy teljesen másik Boro jött ki: a védekezésen felül Rochembackék egyre többször játszották át kevés érintésből a Newcastle középpályáját, és bizony több alkalommal a vezetést is megszerezhették volna.

Teljesen megváltozott a játék képe, ezért aztán meglehetősen váratlanul jött a United vezető gólja: N'Zogbia ívelt középre egy szabadrúgást, az égimeszelőnek nem nevezhető Owen pedig a vendégek két irdatlan magas középhátvédjét, Huthot és Weathert megelőzve a kapu jobb oldalába bólintott (1-0).

Még jobban rákapcsolt a Boro az egyenlítés érdekében, a NUFC pedig megérezte a vérszagot, így a középpálya kiiktatásával őrült rohanás vette kezdetét. A vendégek tekertek az egyenlítésért, a hazaiak pedig szerették volna bebiztosítani győzelmüket.

A két szándék közül végül a Boro tudta érvényesíteni a magáét, hiszen három perccel a vége előtt az előrehúzódó Huth túlugrotta Carrt, és remekbe szabott ívelt fejest küldött a kapu bal oldalába, Givennek esélye sem volt a hárításra (1-1).

És ezzel még nem volt vége! Két perccel ezután Downing szabadrúgásból telibe találta a bal kapufát (Given ezúttal is szemmelveréssel próbálkozott), a kipattanót pedig Aliadiere hiába zúzta a léc alá (a forduló gólja lehetett volna), mindezt lesről tette, ami pedig nem szabályos.

Végül maradt a döntetlen (ami a játék képe alapján talán igazságos is, bár a Boro mindent egybevetve jobb csapat benyomását keltette), úgyhogy lesz még dolga Kevin Keegannek, mire eredményes, és igazán nézhető focit üt össze a St. James's Parkban.

A Fulham-Aston Villa találkozón sokáig nem esett gól, a 69. perctől azonban három is. Ekkor Shaun Maloney bal oldali szögletét egy vendégjátékos sarokkal csúsztatta a kapu elé, Aaron Hughes pedig exklubját segítette azzal, hogy az ötösről, térddel a saját kapuját vette be (0-1).

Mindössze három perccel később egalizáltak a londoni vendéglátók, Jimmy Bullard a 16-os jobb sarkáról szépen tekert Simon Davies felé, az érkező középpályás pedig az ötös sarkáról látványosan pörgetett Scott Carson kapujába (1-1).

A nyerőembernek az előző gólpasszadó Bullard bizonyult, négy perccel a rendes játékidő vége előtt pazar 20 méteres szabadrúgással megnyerte a meccset annak a Fulhamnek, amelynek ez mindössze a harmadik szezonbeli sikere volt. A diadal persze - egyelőre - kevés volt az üdvösséghez, továbbra is utolsó előtti Roy Hodson gárdája.

Premier League, 25. forduló:
Newcastle United - Middlesbrough 1-1 (0-0)
gól:
Owen (60.), illetve Huth (87.)

Fulham - Aston Villa 2-1 (0-0)
gól:
Davies (72.), Bullard (86.), illetve Hughes (69., öngól)

Az állás:
1. Arsenal 25 52-18 60 pont
2. Manchester United 25 49-12 58
3. Chelsea 25 38-17 54
4. Everton 25 40-23 44
5. FC Liverpool 24 40-17 43
6. Aston Villa 25 44-33 41
7. Manchester City 25 32-28 41
8. Blackburn Rovers 25 32-31 39
9. Portsmouth 25 35-26 38
10. West Ham United 24 29-22 36
11. Tottenham Hotspur 25 45-41 29
12. Newcastle United 25 28-43 28
13. Middlesbrough 25 22-38 26
14. Bolton Wanderers 25 26-34 25
15. Wigan Athletic 25 24-40 23
16. Sunderland 25 24-45 23
17. Reading 25 30-52 22
18. Birmingham City 25 24-37 21
19. Fulham 25 25-43 19
20. Derby County 25 13-52 9