A német válogatott csatársora az utóbbi időben egy kisebbfajta világválogatottal ért fel: nem feltétlenül a focisták teljesítménye, hanem a származásuk miatt. Játszott itt szlovén (Fredi Bobic), lengyel (Miroslav Klose, Lukas Podolski), svájci (Oliver Neuville), ghánai (Gerald Asamoah) és nigériai (David Odonkor) is, a legkacifántosabb "előélete" azonban kétségtelenül Kevin Kuranyinak volt. A magyaros nevű, ám brazil és panamai útlevéllel is rendelkező csatár éppen a 2006-os világbajnokságot hagyta ki, de jelenlegi formája alapján az idei kontinensviadalon alighanem ott lesz.

videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Hamarosan itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
Aligha lehet jobb példát találni a korunk multikulturális jellegére a Kuranyi famíliánál: mint a név is mutatja, a család magyar származású, az FC Schalke 04 csatárának apai nagypapája még Budapesten született, de édesapja már Németországban látta meg a napvilágot, és a Stuttgarthoz közeli Ludwigsburgban nőtt fel.
Innen vándorolt ki Brazíliába, hogy szerencsét próbáljon, és a dél-amerikai országban ismerkedett meg feleségével - aki viszont panamai volt. Így aztán a kis Kevin panamai édesanya és német édesapa gyermekeként Brazíliában, mégpedig Rio de Janeiróban született 1982. március 2-án, és ennek megfelelően három állampolgársággal is rendelkezik.
A család egyébként nem Rióban, hanem az attól mintegy 65 kilométerre található Petrópolisban élt, amely Brazíliában kedvelt üdülőhelynek számít, és első számú látványossága a császári palota: II. Pedro, Brazília uralkodója a XIX. század közepén ugyanis itt építette fel nyári rezidenciáját - a város maga is a császárról kapta a nevét.
A település egy ideig még Rió állam fővárosának is számított, és bár ezt a titulust Rio de Janeiro a XX. század elején visszakapta, Petrópolis ma is népszerű a turisták és a helyiek számára is. Természetesen, mint minden brazil településnek, Petrópolisnak is van focicsapata, de a Serrano FC nem számít különösebben sikeresnek, és az állami pontvadászat élvonalába is csak ritkán jutott el.
Ennek ellenére Kevin itt kezdett el futballozni hatévesen, és amikor csak szabadideje volt, kortársaival együtt a labdát kergette az utcákon, miközben rendszeresen kijárt kedvenc csapata, a riói Flamengo meccseire.
Ki tudja, hogyan alakult volna a pályafutása, ha a család nem dönt úgy, hogy mégsem maradnak Brazíliában, a família azonban 1996-ban előbb Panamába költözött (Kevin természetesen itt is futballozott, mégpedig a Sporting San Miguelito nevű klubban), majd 1997-ben visszatért az apa szülőhazájába, Németországba. Az akkor 15 esztendős Kevin alig beszélt németül, így aztán csak nehezen illeszkedett be az iskolában, futballtudása azonban már ekkor is kisegítette.
Hamarosan itt is talált magának egyesületet, mégpedig a VfB Stuttgartot, ahol örömmel fogadták be a tehetséges ifjoncot. Kuranyi jó társaságba került, hiszen a svábok junior B csapata (ami a magyar serdülőnek felel meg) a brazil származású támadóval a soraiban 1999-ben bajnokságot nyert, két évvel később pedig a junior A-val, vagyis az ifivel a Német Kupában diadalmaskodott.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?