Az utóbbi időben az AC Milan háza táján a brazil támadótrió a fő beszédtéma, ám a klub szurkolói a hátsó alakzatról sem feledkeznek meg, amelyet sokak szerint nem ártana felfrissíteni. A milánóiak védelmében tulajdonképpen csak egy focistával lehetnek maradéktalanul elégedettek a drukkerek: Alessandro Nesta évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújt a középhátvéd posztján. A római születésű focista tulajdonképpen szinte mindent megnyert pályafutása során, ami lehetséges, csupán az Eb-cím hiányzik gyűjteményéből - ezt viszont már nem is fogja megszerezni.

Batistutával párban még egy római derbin
videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Hamarosan itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
Alessandro Nesta 1976. március 19-én látta meg a napvilágot Rómában, a Policlinico Umberto nevű kórházban.
Édesapja, Giuseppe már akkor is a vasútnál dolgozott, míg a mama, Maria Laura olasz szokás szerint arra felügyelt, hogy két nagyobbik gyermeke, Fernando és Katia ne kényeztessék halálra imádott öccsüket. Nestáékat nem vetette fel a pénz, csak az Örök Város egyik külső negyedében tudtak lakást venni. Alessandro ennek ellenére boldogan emlékszik vissza gyermekkorára - talán azért, mert már akkor is éjjel-nappal a bőrt rúgta az utcákon.
Nyolcesztendős volt, amikor az orvos azt tanácsolta a szüleinek, a fiú gerincproblémái miatt kezdjen el versenyszerűen sportolni. Nos, Nesta nem a legkézenfekvőbb megoldást, az úszást választotta (drágák voltak az uszodai belépők), hanem inkább a focit, ha már úgyis naphosszat nyüstölte a labdát. Azonban csak úgy volt hajlandó beleegyezni abba, hogy városnegyedének, a Cinecittának a focisulijába menjen, ha bátyja, Fernando is vele tart. Testvére igent mondott, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy a hátfájós kisfiúból világklasszis váljon.
Ekkor még csak 1984-et írtunk, de a Lazio megfigyelője, egy bizonyos Piccioni nevezetű úr hamar kiszúrta magának a tehetséges kis futballistát, s elkezdte figyelemmel kísérni a fejlődését.
Azonban nem sok hiányzott ahhoz, hogy mégis az ősi rivális, az AS Roma játékosa legyen. 1985 januárjában már híre ment, milyen tehetséges a srác, ezért Dino Viola, a Farkasok főnöke kiadta az utasítást Francesco Roccának, hogy szerezze meg a fiút a bordó-sárga mezesek számára. Rocca úr tízmillió lírát ajánlott fel annak fejében, hogy Nesta náluk folytassa pályafutását. A tervezet szerint a védő egyelőre maradhatott volna a focisuliban, csak négy év múlva kellett volna átmennie a Farkasokhoz, mivel az AS vezetői szerint 13 éves kor előtt igazából nem lehet sokat kezdeni egy gyerekkel. Egy dolgot nem kalkuláltak csak be a Farkasok, hogy a papa, Giuseppe óriási Lazio-fanatikus, ezért neki korántsem mindegy, melyik gárdában szerepel a fia.
Alessandro hosszú ideig nem is tudta, hogy az AS Roma érdeklődik iránta, de egy este kihallgatta édesapjának és az általa kevésbé kedvelt római klub vezetőinek a beszélgetését, majd maga is bekapcsolódott az egyeztetésbe. Első kérdése már igazi profi játékoshoz illő volt: "Mennyi pénzt kapna ezért a családom?"
A válasz kiábrándító volt Nesta számára, mivel felvilágosították, semennyit, de a Farkasoknak jobb az utánpótlás-nevelésük, így náluk gyorsabban fejlődne. A kis Alessandro, aki szeretett volna valamennyit segíteni szegény szüleinek, azt mondta, nincs miről beszélgetniük...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?