Vágólapra másolva!
Az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának irányítói menesztették Roberto Mancini vezetőedzőt. Ezt a klub hivatalos honlapján jelentették be.

A 43 éves tréner jövője márciusban - nem sokkal azt követően, hogy 2012 nyaráig meghosszabbította a szerződését - vált bizonytalanná, amikor a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében bekövetkezett váratlan búcsú után kijelentette, hogy az idény végén távozik az együttestől, később mégis úgy tűnt, sikerült rávenni a folytatásra.

Kedden azonban ismét változott a helyzet, ugyanis a szakember képviselője a Massimo Moratti elnök és Mancini között lezajlott alig 25 perces találkozó után közölte: valószínűleg vége a közös munkának. Ezt ugyanakkor egyik fél sem erősítette meg hivatalosan - mostanáig.

Getty Images

Pár napja még pezsgőben fürdött, most munkanélküli a sikeredző

A szakember 2004-től irányította a gárdát, amely ezalatt 3 bajnoki címet, 2-2 hazai kupagyőzelmet és szuperkupát söpört be, azaz az 1995-től íródó Moratti-éra nyolc trófeájából hét az ő nevéhez köthető.