Vágólapra másolva!
Minden együtt van egy különleges szezonhoz Olaszországban, és a kezdés sem várat már sokáig magára. José Mourinho mennybe menetelét, a Totti-féle AS Roma diadalát, de akár a Juventus FC - a 2003-ast követő - újabb érvényes bajnoki címét, vagy az AC Milan végső győzelmét is hozhatja az új idény. És ha valamelyik előbb említett csapat meginogna, máris ott lesz a sarkában az üldözőboly Fiorentinástól, Lazióstól, Napolistól. Lazítás kizárva.

Szinte mindegyik élcsapat pályára lépett már tétmérkőzésen az új idényben, így nem kell sötétben tapogatóznunk a nagyokkal kapcsolatban, és legutóbb az FC Internazionale és az AS Roma 2-2-re végződött Szuperkupa-mérkőzése is megmutatta, milyen kicsi különbségeken dőlhet majd el a bajnoki cím sorsa is.

A címvédő Internél az új edző, Mourinho alaposan átalakítja nemcsak a csapat taktikáját, de életét is - filozófiája, miszerint a konfliktusokat és a figyelmet igyekszik magára irányítani, hogy játékosai nyugodtabban dolgozhassanak, számos érdekes sztorit ígér. Az új Internek ezzel együtt nem lesz egy nyugodt perce sem, hiszen az utóbbi évekhez képest ha lehet, még több kihívóval kell megküzdenie az újabb scudettóért. Legutóbb a városi rivális AC Milanhoz visszatért Andrij Sevcsenko üzente Mourinhónak, hogy alig várja már az első helyi rangadót, hogy megmutathassa egykori edzőjének, milyen gólerős tud ő lenni...

A piros-feketéknél szükség is lesz az ukrán klasszis játékára, hiszen a legnagyobb talány az, hogy funkcionál majd a Sevcsenkóval kiegészített brazil támadó részleg, melyből Ronaldinhót és Alexandre Patót olimpiai kötelezettségeik teljesítése után csak nemrég "kapta vissza" Carlo Ancelotti. A tréner az olimpia és több futballistája sérülése miatt meglehetősen szokatlan összeállításban tudta csak pályára küldeni a gárdát a felkészülési mérkőzéseken, azok eredményeit tehát illő fenntartásokkal kezelni, ideértve a legutóbbi felkészülési mérkőzésen a spanyol bajnokság újoncától, a Sporting Gijóntól elszenvedett 2-0-s vereséget is.

Sokkal tisztább a kép az AS Romával kapcsolatban, a Farkasok azzal együtt sem gyengültek, hogy elengedték Mancinit legnagyobb riválisukhoz. Luciano Spalletti nyilatkozata is ezt erősítette a Szuperkupa-mérkőzést követően, a taktika nem változott, a csapat egy-két személyi változástól eltekintve a régi és egy szinten van az Interrel. És itt jön a képbe az új faktor, jelesül, hogy a Juventus FC-nél Claudio Ranieri tart-e már ott csapatával, hogy felvegye a versenyt a scudettóért?

Getty Images

Sevcsenko már pucolja a stoplist a városi rangadóra

A jelek szerint igen, és a nyáron tovább erősödött Zebráknak a Bajnokok Ligája-szereplés mellett arra is lesz energiájuk, hogy végig versenyben maradjanak a bajnoki elsőségért, ahogy azt már a 2007-2008-as szezon értékelésében is jeleztük.

Nagy dobásra készülnek a Fiorentinánál is, a több mint 50 elköltött eurómillió és mellette a meghatározó emberek, elsősorban Adrian Mutu megtartása azonban meglehetősen nagy terheket rakott Cesare Prandelli mester vállára: a BL-ben való helytállás mellett csapatával meg kell tudnia tartani a helyét az első négyben. Mindez már csak azért sem lesz egyszerű, mert akad még két klub, amely kimondva vagy kimondatlanul, de szintén oda vágyik.

A Napoli életében - és hosszabb távú terveiben - a legutóbbi idényben újoncként elért nyolcadik hely csak egy újabb állomása a csúcsra vezető útnak, és Edoardo Reja gárdája, amely a nyár folyamán az Intertotó-kupán keresztül bejutott az UEFA-kupába, valóban nagy tettekre hivatott, különösen dél-amerikai légiósai, többek között a friss olimpiai bajnok Ezequiel Lavezzi révén.

A nagy tettek nem állnak távol Róma "másik" csapatától, a Laziótól sem: ez a csapat lehet az, amelyik számszerűen a legtöbbet javíthat bajnoki helyezésén a 2007-2008-as idényhez képest, igaz, a gyászos 12. pozíció után van is mit jóvá tenni. A klubvezetés mindenesetre jó adag pénzzel támogatta meg a projektet, így minden csapatrésznek kijutott az erősítésből, az együttes számára így egy UEFA-kupás szereplésre jogosító helyezés lett az elérendő cél.

A rendkívül kemény konkurencia miatt a középcsapatoknak a szokásosnál is nehezebb lesz a tűz közelébe férkőzni, főleg, hogy nekik az átigazolási időszakban még legjobbjaik megtartása is komoly nehézségeket okozott. Ezért is problémás például a további két, nemzetközi porondon érdekelt egyesület, a Sampdoria és az Udinese helyzetének megítélése, vagy éppen a két világbajnokát és legjobb csatárát eladó, ugyanakkor valóban jól csengő nevekkel erősített Palermo játékerejének vizsgálata - főleg, hogy utóbbit néhány napja a másodosztályból tavasszal kiesett Ravenna ütötte az olasz kupából.

Várhatóan a középmezőny "darálójában" tölti az idényt az Atalanta és a Genoa is, ehhez a társasághoz szeretnének csatlakozni a torinói Bikák, és a másodosztályból feljutott Bologna FC is, amelynél összesen körülbelül 20 millió eurót költöttek arra, hogy a gárdát tapasztalt, több száz első osztályú mérkőzést megélt profikkal erősítsék meg.

A többi csapatál ezzel szemben a Serie A-tagság megőrzésével már elégedettek lennének, ehhez azonban szükség lesz néhány kiemelkedő teljesítményre: a Cataniánál a két új argentin légiósban, Ezequiel Carboniban és Pablo Ledesmában bíznak nagyon, a Reggina Bernardo Corraditól reméli a bennmaradást érő gólokat, de a két másik újoncnak is megvan a maga ásza, illetve még csak ász-jelöltje. A másodosztályt megnyert Chievo Verona azt a Pablo Granochét szerződtette, aki első olaszországi szezonjában 24 gólt ért el a Triestina színeiben, de még a 25 éves uruguayi támadónál is érdekesebb a Lecce új szerzeménye, José Ignácio Castillo története: az argentin támadó azon légiósok közé tartozik, akiknek nem sikerült gyorsan találniuk egy olasz (vagy spanyol) nagymamát a honosításhoz, így évekig csak az amatőrök között termelte a gólokat.

Azonban Castillo, amint végre profi klubhoz szerződhetett, élt a lehetőséggel, és miután a harmadik és a második vonalban is bizonyított, 32 éves korára bemutatkozhat a Serie A-ban.

Serie A, 1. forduló
szombat:
Udinese - Palermo 18 ó
Sampdoria - Internazionale 20:30

vasárnap:
AC Milan - Bologna 15 ó
AS Roma - Napoli 15
Atalanta - Siena 15
Cagliari - SS Lazio 15
Catania - Genoa 15
Chievo - Reggina 15
Torino - Lecce 15
Fiorentina - Juventus 20:30