Vágólapra másolva!
Az Athletic Bilbao különleges klubnak számít nem csak Spanyolországban, hanem egész Európában is, hiszen az együttes továbbra is tartja magát azokhoz a tradíciókhoz, hogy csak baszk származású futballistákat hajlandó alkalmazni. A kérdés már csak az, hogy ehhez meddig ragaszkodhat a klubvezetés: a patinás gárda ugyanis évek óta már jóindulattal is csak középcsapatnak számít a Primera Divisiónban, és a tendencia nem éppen biztató a számára.

A bilbaói klub a tradíciókat tekintve a Real Madrid és az FC Barcelona mellett a legpatinásabb együttesnek számít a spanyol Primera Divisiónban.

A két sztáregyesület mellett egyedül az Athletic mondhatja el magáról, hogy az első évtől kezdve ott van a spanyol élvonalban, és még sohasem esett ki a legjobbak közül. A bajnoki címeket tekintve az Atlético Madrid azonban már megelőzi a Bilbaót, amely utolsó aranyérmét 1984-ben nyerte meg, és a kilencvenes évek óta az eredmények alapján maximum középcsapatnak számít.

Az egyetlen "fellángolás" az 1998-as ezüstérem volt, amikor a centenáriumi esztendőt (a klubot ugyanis 1898-ban alapították) sikerült ezzel a remek helyezéssel megünnepelni, azóta viszont csak egyszer végzett az első hat között a gárda - a 2006-2007-es idényben viszont kis híján kiesett, és csak az utolsó fordulóban menekült meg.

Mindennek legfőbb okát szinte mindenki abban látja, hogy a Bilbao ragaszkodik a hagyományokhoz, miszerint a klubban csak baszk származású futballisták léphetnek pályára. Ennek megfelelően az egyesület rendkívüli figyelmet fordít az utánpótlás-nevelésére, és csak olyan focistákat igazol, akik Baszkföldön látták meg a napvilágot.

Ez nem feltétlenül spanyol labdarúgókat jelent, hiszen baszkok élnek Franciaországban is - a legjobb példa erre Bixente Lizarazu esete, aki szintén megfordult az Athleticben. Mindez alaposan leszűkíti a lehetséges erősítések számát, ám egy felmérés szerint a drukkereket kevésbé érdekli az eredményesség, mint a tradíciók: az El Mundo által tartott közvélemény-kutatás szerint a szurkolók 76%-a vélte úgy, hogy inkább essen ki a csapat, de ne adja fel identitását.

Persze a szurkolók azért jobban örülnének annak, ha a gárda jól szerepelne, és az előző szezon ebből a szempontból viszonylag jól alakult az Athletic számára, elvégre azok után, hogy 2007-ben csak 17. lett a tabellán, a legutóbbi pontvadászatot a kilencedik pozícióban fejezte be.

A vezetőség tehát maximálisan elégedett lehetett a 2007 nyarán érkezett szakvezetővel, Joaquín Caparrósszal, akinek azonban továbbra is meg van kötve a keze, ami az erősítéseket illeti. Ennek megfelelően a nyári transzferperiódusban a piros-fehér-feketék nem voltak túl aktívak: az egyesület megvált pár kiegészítő embertől, és csak két olyan futballista távozott, aki komolyabb szerepet kapott az előző pontvadászatban: a Valencia CF-től kölcsönkapott balhátvéd, Asier del Horno, illetve a hét gólt szerzett támadó, Aritz Aduriz.

Getty Images

Markel Susaeta, a 2007-2008-as szezon nagy felfedezettje

Őt hatmillió euróért adták el az RCD Mallorcának, a helyére pedig a Real Murcia csatárát, Inigo Vélezt vették meg, aki az előző pontvadászatban egyszer volt eredményes... Persze ezzel még mindig több élvonalbeli tapasztalata volt, mint a másik új szerzeménynek, Joseba del Olmónak, akiért 300 ezer eurót fizettek az SD Eibarnak. A középpályás Del Olmo korábban olyan kluboknak szerepelt, mint az SD Lemona, a Barakaldo CF vagy a Sestao - nem éppen fényes karrier, viszont baszk származásának köszönhetően az Athleticben köthetett ki...

Az új igazolások komolyságára jellemző, hogy az első két játéknapon egyikük sem lépett pályára, vagyis Caparrós tulajdonképpen ugyanazokra a focistákra számított, mint a legutóbbi pontvadászatban. Jobban mondva, a második fordulóban a Málaga CF ellen az Athletic hagyományainak megfelelően két saját nevelésű fiatal is bemutatkozott a felnőttek között: a 19 esztendős Ander Iturraspe, illetve a 20 éves Mikel Balenziaga. Nem csoda, hogy Caparrós bízik a canterában, hiszen az előző idényben az utánpótlásból hasonló módon felkerült Markel Susaeta a pontvadászat egyik nagy felfedezettje lett, tartósan beverekedte magát a kezdők közé, és négy gólt is szerzett.


Egy felejthetetlen Bilbao-klasszikus 2005-ből: fordítás 0-3-ról az Osasuna ellen a San Mamésben

A mostani pontvadászatban sem ártana egy ilyen "berobbanás" valakitől, mert a baszkok meglehetősen gyengén kezdték a bajnokságot: az első játéknapon otthon kaptak ki 3-1-re az UD Almeríától, majd az újonc Málaga CF otthonában gól nélküli döntetlent értek el. Úgy tűnik, a középmezőnyben való szereplés ismét siker lenne a Bilbao számára, de mint tudjuk, a drukkerek számára az identitás fontosabb, mint az eredményesség.

A vezetőség azonban már nem teljesen gondolkozik így, hiszen idén az Athletic egy tradícióját már feladta: a klub történetében először a jelenlegi szezontól kezdve mezszponzora is van a gárdának. A baszkok meze eddig mentes volt mindenféle hirdetéstől, sőt, márkajelzéstől (leszámítva azt a pár UEFA-kupa-mérkőzést a 2004-2005-ös idényben, amikor a klub Baszkföldöt hirdette a nemzetközi porondon az Euskadi felirattal), a nyáron azonban az egyesület kétéves szerződést kötött Spanyolország legnagyobb olajipari cégével, a baszk Petronorral, amely évi kétmillió eurót fizet a Bilbaónak azért, hogy a mezen ott virítson a neve.

www.infosport-focivilag.hu