Vágólapra másolva!
Annak is megvan a varázsa, a maga szépsége, amikor egy csatár olyat tud a 16-oson belül, amelyet senki más, minden idegszálával érzi a kaput, és akár a fülével is képes a hálóba juttatni a labdát. Milliók imádták Gerd Müllert, bálványozzák Filippo Inzaghit vagy Ruud Van Nistelrooyt, ugyanakkor el kell ismerni, egy ötösről begyötört labdánál jobban őrjöng a nép az olyan gólokért, amikor valaki messziről megsuhintja a jobbost, hogy utána büszkén nézze, ahogy a kapus elveszti a párharcot a labdával szemben, miközben a lelátón lassított felvételként emelkednek az ünneplésre váró nézők. Gólszépségversenyünk e heti kínálatában csupa bődületesen nagy találat kapott helyet, ráadásul nem is a nősök-nőtlenek mérkőzésről kerültek beválogatásra, hanem a Bajnokok Ligája, az UEFA-kupa, illetve az európai topligák elmúlt heti csemegéi közül. Nézze végig a tíz meseszép gólt, aztán szavazzon arra, amelyik a legjobban tetszett!

Szigorúan kronológiai sorrend alapján kezdjük a Marseille-Liverpool BL-mérkőzésen született bombagóllal, amely Steven Gerrard nevéhez fűződik. Az Anfield Road Stevie Wondere nemrég épült fel ágyékműtéte után, és a francia kikötővárosban ismét régi formájában terelgette a labdát, amelybe olykor szép nagyot rúgott. A meccs 26. percében, 1-0-s hazai vezetésnél is ez történt, Kuyt lekészítése után a Vörösök kapitánya jobbal, futtából olyan könnyed mozdulattal varázsolta a labdát a jobb felsőbe, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

187901outform.html400350


Az elmúlt hét szenzációját a BL-újonc CFR Cluj okozta, amely a római Olimpiai-stadionban fricskázta meg az olasz bajnokság ezüstérmesét. Bár alapemberek hiányoztak a Romából, és Totti is a kispadon kezdett, a meccs előtt mindenki fix egyesre számított, ehhez képest a kolozsváriak szépen felborították a papírformát. A román együttes hőse a duplázó argentin Juan Emmanuel Culio volt, aki 1-1-nél Cassetti középre kifejelt labdáját kapásból küldte Doni kapujának bal alsó sarkába.

187902outform.html400350


Maradva a dél-amerikaiaknál, a Sahtar Doneckben jelentős számú brazil kontingens játszik, közülük ketten, Fernandinho és Jadson góljaikkal kulcsszerepet vállaltak a Basel legyőzésében. Mindkét gól szabadrúgásból született, de amíg Jadson inkább beadásnak szánta a végül a kapuban megpihenő labdát, addig Fernandinho eleve lövésre készült, és 36 méterről hatalmas dugót akasztott a jobb sarokba. A lassítást elnézve a kissé lassan reagáló Costanzo kapust is elő lehetne venni a gólért, de elképzelhető, hogy a portás is gyönyörködött a parádés esztétikai élményt nyújtó, külsővel eltalált ágyúzásban.

187903outform.html400350


Ha pontrúgásról van szó, akkor nem feledkezhetünk meg Alessandro Del Pieróról, a Juve ikonja ugyanis olyan góllal döntötte el a Zenit elleni BL-rangadót, amellyel a fizikatanároknak is feladta a leckét. A derék Alex, aki eddigi 243 Juve-góljából 32-t szerzett szabadrúgásból, ugyanis úgy rúgta meg a labdát, hogy az először magasan felfelé, a kapu közepe felé indult, majd az utolsó métereken hirtelen balra fordult, és így esélyt sem hagyott Malafejevnek a hárításra. Egy olasz lapnak adott interjújában a Zebrák tízese elárulta a titkot is: "A megfelelő helyen és megfelelő erővel kell eltalálni a labdát úgy, hogy közben a test nincs teljesen egyensúlyban. Nehéz kivitelezni, sajnos az ilyen próbálkozások nagy része magasan fölé száll." Ez a labda viszont a Juve szempontjából a lehető legjobb helyre szállt.

187904outform.html400350


Ha nem unják a bitang nagy szabadrúgásgólokat, akkor mutatunk még egyet, de immáron az UEFA-kupából. A Serie A-ban gyengén kezdő Milan a Zürichet látta vendégül a San Siróban, és helyreállítva a világ rendjét 3-1-re verte a svájciakat. A piros-feketék második gólját az ifjú Pato szerezte, aki Seedorf és Kaká gondos előkészítése után óriási bombával szaggatta szét a bal felsőt.

187905outform.html400350


Hogy a zürichi visszavágó nem lesz teljesen lefutott, arról Dusan Djuric tett, aki egy csodálatos föld-levegő rakétával hozta vissza a svájci reményeket. A szerb felmenőkkel rendelkező svéd válogatott brutális löketével szemben semmi esélye nem volt a nagyot repülő Didának.

187906outform.html400350


Münchenben az év egyik legjobban várt eseménye az Oktoberfest, a bajor sörünnep kezdőnapját azonban csúnyán elrontotta a Werder Bremen, amely a Bundesliga 5. fordulójában odahaza szedte darabokra a Bayert. A brémaiak már 5-0-ra is vezettek, végül 5-2-re nyertek, így a piros-fehér színekért rajongó bajor szurkolók sörét egy-két sós könnycsepp is ízesítette szombat este. A Werder egyik hőse a mindössze 19 éves Mehmet Özil volt, aki a Kickertől a legjobbnak számító egyes osztályzatot érdemelte ki teljesítményével, miután két gólpassz után maga is beköszönt Rensingnek egy irgalmatlan nagy rövidsarkos góllal.

187907outform.html400350


Egyszer már jártunk a San Siróban, most újabb két remek gól erejéig visszatérünk a milánói szentélybe, a Milan ugyanis az eddig veretlen Lazio 4-1-es legyőzésével kezdte meg a felzárkózást, és Carlo Ancelotti fiai nem csúnya, épphogy becsorgó, potyaízű találatokkal küldték padlóra a rómaiakat. 1-1 után a jobbhátvéd Gianluca Zambrotta igyekezett eloszlatani a sztereotípiát, miszerint egy bekknél elég ha tud futni, becsúszni, odavágni, és néha pontosan beadni. A vb-győztes védő a 35. percben 31 méterről 103 km/h-s sebességgel zúdította kapura a bőrgolyót, amely röppályája végén a jobb sarkot púpozta ki.

187908outform.html400350


Kaká sem akart lemaradni kollégája mögött, a brazil karmesternek volt egy ravasz csavarása, amelyet Carrizo kapus még bravúrral hárítani tudott, így az aranylabdás spíler megpróbálta kicsit messzebbről, kicsit pontosabban, az ötlet pedig egy szenzációs gólt eredményezett. Érdemes megnézni a lassítást, ahogy a brazil klasszis szinte állóhelyből indítja a lövőmozdulatot, hogy aztán mérnöki precízitással tekerje a labdát rendeltetési helyére.

187909outform.html400350


És zárásként még egy brazil, Kakához hasonlóan Milánóból, csak ezúttal annak kék-fekete feléből, a bajnok Inter torinói győzelméből ugyanis Maicon vette ki a részét egy igencsak látványos suhintással. A brazil futballra mindig is jellemző volt a támadó felfogású szélsőhátvédek bevetése, elég ha a közelmúltból csak Júnior, Jorginho, Roberto Carlos, Branco vagy Cafú nevét említjük, nos, ebbe a vonulatba tökéletesen beillik Maicon is, aki védőfeladatát ellátva szívesen kalandozik előre, és ahogy azt a példa mutatja, a labdával sincs fasírtban.

187910outform.html400350


Az elmúlt héten Gera Zoltán gólja nyerte el leginkább olvasóink tetszését.