E heti gólszépségversenyünkhöz a 2010-es dél-afrikai világbajnokság selejtezőmérkőzésein látott szép mozdulatok és nagy lövések adták az alapanyagot. Torghelle Sándor Albánia ellen szerzett fejes gólja - amely Huszti Szabolcs hajszálpontos beadása után született - látványos volt, ám nagy kérdés, hogy olvasóinknak nem tetszett-e jobban, mondjuk, Kaká szélről lőtt hálószaggatója, esetleg Robinho távoli bombája, netán a paraguayi vagy a jamaicai válogatott győztes és szépséges találata. Szavazzon arra, amelyik ön szerint az elmúlt hét legszebb gólja volt!
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
A hetes számú európai vb-selejtezőcsoportban Franciaország - Szerbia, Litvánia és Ausztria mögött - mindössze a negyedik helyen áll, ám ennél akár rosszabb is lehetne a helyzet.
Románia már 2-0-ra is vezetett az 1998-ban vb-győztes válogatott ellen, s végül Yoann Gourcuff óriási bombagóljával pontot mentettek Raymond Domenech tanítványai, akik így legalább mostani ellenfelüket megelőzik a sereghajtó Feröer-szigeteken kívül.
Úgy tűnik, az Egyesült Államok futballcsapatát nem érte el a pénzügyi világválság, hiszen az együttes 6-1-re kiütötte Kubát. A tengerentúliak 2-0-s vezetésük után egy pillanatra azért megrémülhettek, Hensy Munoz ugyanis remekbe szabott, felső kapufás góllal szépített (a 17 méteres lövés a videón 00:46-nál látható).
Brazília a dél-amerikai selejtezősorozatban nem húzta az időt Venezuela ellen, 10 perc után már 2-0-ra vezetett. A tavalyi aranylabdás Kaká a hatodik percben jobb oldalról, kissé kisodródott helyzetből szépen lőtt a rövid pipába. Rögtön utána Robinho "kért szót", és tőle szokatlan módon távolról, mintegy 25 méterről lőtt bivalyerősen a léc alá. (A két pazar gól után egyébként még duplázott Brazília, így a meccs vége 4-0 lett.)
Kaká gólja tetszett
Robinho bombája volt a legszebb
Hiába nyertek a brazilok és az argentinok is, az éllovas Paraguay továbbra is megközelíthetetlen: a latin-amerikai csapat ezúttal Kolumbiában diadalmaskodott. S hogy milyen góllal? Salvador Cabanas már-már a Kárpátok Maradonáját, Hagit idézte, amikor a jobbszélről a kinn álló kapus mögött elcsavarva a hálóba tekerte a labdát (00:44-nél nézhető meg).
A CONCACAF-zóna vb-selejtezőjén Jamaica némi meglepetésre otthon két vállra fektette Mexikót, a meccs egyetlen gólját Ricardo Fuller szerezte. De még milyet! 17 méterről, hullófalevél-szerű íveléssel tréfálta meg a mexikóiak kapusát (a gól 2:34-nél tekinthető meg).
Honduras futball-leckét adott Kanadának: a Magyarországnál picivel nagyobb ország válogatottja 3-1-re legyőzte az észak-amerikai óriásnemzetet. A második hazai gól volt a legszebb, amikor Carlos Costly 35 méterről, ballal vette célba sikeresen a bal felsőt (a videón 00:49-től érdemes figyelni).
A magyar válogatott egy átaludt első félidő után a másodikban gólra törő futballal, két fejes góllal 2-0-ra legyőzte Albániát. Az első találat Torghelle Sándor nevéhez fűződik, aki Huszti Szabolcs tökéletes beadása után, védőjét megelőzve szépen fejelt a vendégkapuba.
Zlatan Ibrahimovic sarkazós góljával nagy fölénnyel megnyerte elmúlt heti gólszépségversenyünket.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?