Beckenbauernek sikerült, Platininek nem - edzői rutin nélkül a válogatott élén

Az argentin futballszövetség nem kis kockázatot vállalt azzal, hogy Diego Maradonát nevezte ki a válogatott élére, hiszen hiába volt Maradona minden idők egyik legjobb játékosa, csak minimális edzői tapasztalattal rendelkezik. Igaz, korántsem számít ez szokatlan megoldásnak, hiszen egyre több országban vélik úgy, hogy a nemzeti tizenegy élére egy egykori legendás focista a legalkalmasabb, még ha edzőként addig nem is bizonyított.

Beckenbauer játékosként és edzőként is nyert világbajnokságot

Egykoron az NSZK-ban is vállalták ezt a kockázatot, amikor 1984-ben a leköszönő Jupp Derwall helyére Franz Beckenbauert nevezték ki szövetségi kapitánynak. A Császár 1983 májusában fejezte be játékos-pályfutását az amerikai Cosmosnál, és mindenféle edzői előképzettség vagy tapasztalat nélkül vállalta a nehéz feladatot. Abból a szempontból persze könnyű dolga volt, hogy a nyugatnémet gárda akkoriban (is) a világ legjobbjai közé tartozott, de egy újonc szakvezetőtől (még ha korábban a világ egyik legjobb játékosa is volt) semmiképp sem rossz eredmény hat év alatt egy Eb-bronz, egy vb-ezüst és egy világbajnoki cím...
 
A jelenleg az UEFA első emberének számító Michel Platini is hasonló módon került a francia nemzeti tizenegy élére 1988 novemberében - egy évvel azután, hogy hivatalosan visszavonult a labdarúgástól. Platininak semmiféle edzői végzettsége nem volt, ám a franciák úgy vélték, hogy megvan a kellő tudása ahhoz, hogy sikeresen vezesse a válogatottat - amelyet nagy részben olyan focisták alkottak, akikkel korábban még együtt játszott. Szakvezetői karrierje mindenesetre nem kezdődött jól, első négy mérkőzésén nyeretlen maradt, és nem tudta kivezetni a csapatot az 1990-es világbajnokságra. Ezután viszont produkált egy 19 összecsapást számláló veretlenségi sorozatot, a francia csapat pedig magabiztosan kvalifikálta magát az 1992-es Európa-bajnokságra, sőt, esélyesnek számított a kontinensviadalon. A franciák azonban a csoportjukból sem jutottak tovább, és a tornát követően Platini lemondott posztjáról, edzői munkát pedig azóta sem vállalt.

Megragadt viszont az edzői pályán a walesi Mark Hughes, aki úgy lett hazája nemzeti tizenegyének szövetségi kapitánya, hogy még aktívan futballozott, vagyis tulajdonképpen játékosedző volt. Az egykori klasszis csatár már túl volt pályafutása csúcsán, és éppen a Southampton FC-ben futballozott, amikor 1999-ben Bobby Gould lemondott posztjáról, a szövetség elnöke pedig Hughest nevezte ki a helyére. A támadó akkor még aktív tagja volt a nemzeti tizenegynek, és eleinte csak ideiglenes jelleggel vállalta a feladatot, ám később többéves szerződést kapott. Klubszinten egészen 2002-ig játszott (az Everton FC-ben és a Blackburn Roversben szerepelt, utóbbival 2002-ben ligakupát is nyert), mellette a válogatottat is irányította, és kifejezetten jól szerepelt csapatával. Wales a 2004-es Európa-bajnokság kvalifikációja során az olaszokat is legyőzte hazai pályán, azonban a pótselejtezőn az oroszok ellen kiesett, ezt követően pedig Hughes elfogadta a Blackburn Rovers ajánlatát, és klubedzőként folytatta.

Hollandiában a legutóbbi négy szövetségi kapitány közül kettőt is úgy neveztek ki, hogy újoncnak számítottak az edzői pályán. Az 1998-as világbajnokságot követően Frank Rijkaardnak szavaztak bizalmat, aki három évvel korábban fejezte be pályafutását - igaz, ő ezt követően pályaedzőként dolgozott az Oranjénál Guus Hiddink mellett. Mivel a 2000-es Eb-t a hollandok rendezték, Rijkaard csapatának nem kellett selejtezőt játszania, így első tétmérkőzését a kontinensviadalon játszotta. Az Oranje egészen az elődöntőig menetelt, és ott büntetőkkel kapott ki az olaszoktól. Rijkaard ezt követően lemondott posztjáról, de az edzői munkától nem szakadt el: egy évig a Sparta Rotterdamot irányította, majd némileg váratlanul az FC Barcelona mestere lett, és  BL-t is nyert a katalánokkal.

A hollandok négy évvel később ismét egy edzőként rutintalan, de játékosként világklasszisnak számító szakembert bíztak meg a válogatott vezetésével. Marco van Basten a 2004-es Eb után került a nemzeti együttes élére, és csupán annyi tapasztalata volt, hogy egy évig az Ajax Amsterdam B csapatának volt a pályaedzője. A válogatott irányításával a 2006-os világ- és a 2008-as Európa-bajnokságra is kijutott, de egyik tornán sem verekedte be magát a legjobb négy közé, márpedig ez a hollandoknál kudarcot jelent. Van Basten mindenesetre már jó előre bejelentette, hogy az Eb után távozik a válogatott éléről, és jelenleg egykori klubját, az Ajaxot irányítja.

A 2006-os vébén nem ő volt az egyetlen szövetségi kapitány, aki mindenféle edzői rutin nélkül ült valamelyik válogatott kispadján, hiszen a németek mestere, Jürgen Klinsmann is úgy került a nemzeti csapat élére, hogy korábban sehol sem edzősködött. Mivel a németek házigazdák voltak, így az ő együttesének sem kellett selejtezőt játszania, ám támadó felfogású taktikájával sok hívet szerzett a Nationalelfenek, amely egészen az elődöntőig menetelt a tornán. Klinsmann érezhette, hogy a csúcson kell abbahagyni, hiszen a világbajnokság után nem hosszabbította meg szerződését.

www.infosport-focivilag.hu