A francia bajnokság rajtjánál immár évek óta az a legnagyobb kérdés, hogy akad-e majd olyan csapat, amely megszakíthatja az Olympique Lyon egyeduralmát. Az OL immár sorozatban hét bajnoki címnél tart, és a klub jelenleg is vezeti a tabellát a Ligue 1-ben, hiába jósolják évről évre, hogy most végre elveszíti az elsőséget: ha valamelyik együttes közel kerül a lyoniakhoz, akkor szinte biztosan megbotlik.
Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
Itt van például a jelenlegi pontvadászat. A bajnoki rajt előtt elsősorban az Olympique Marseille-t tartották a Lyon első számú vetélytársának, és az OM remekül is kezdte az idényt, olyannyira, hogy a negyedik játéknapot követően az első helyen állt a tabellán - még ha csak jobb gólkülönbségével előzte is meg a lyoniakat. Ezt követően azonban szinte törvényszerűen jött a szokásos hullámvölgy, amikor pedig ebből sikerült kilábalni, és megint lehetőség lett volna arra, hogy megelőzzék a Lyont, akkor ismét csak botlottak.
Ha a Marseille a tizedik fordulóban otthon legyőzte volna a Paris Saint-Germaint, akkor átvehette volna a vezetést a Lyontól, azonban az OM éppen az ősi riválisa ellen kapott ki a Vélodrome stadionban 4-2-re - és ezzel odalett a lehetőség. De nem járt sokkal jobban a párizsi együttes sem, amely az utóbbi évek gyengélkedései után most megint ott van az élcsoportban. A PSG ugyanis azok után, hogy nagy bravúrral legyőzte a Marseille-t, otthon kikapott a Toulouse FC-től - amely ugyan ott van az élmezőnyben, ám azt szinte senki sem gondolja, hogy komoly vetélytársa lehetne a Lyonnak. Az OM és a PSG mellett még a Girondins Bordeaux az, amely ténylegesen megszoríthatja a hétszeres bajnokot, és jelenleg valóban a bordeaux-iak állnak a második helyen - de nekik is három pont a hátrányuk a listavezetővel szemben.
A Lyon egyeduralmának több összetevője is van, és elsőként nem egy sportszakmai szempontot érdemes említeni, hanem azt a tényt, hogy az OL elnöke, Jean-Michel Aulas üzleti szempontból szinte tökéletesen felépítette a klubot. Ebbe nem csak az tartozik bele, hogy a Lyon szinte minden esztendőben nyereséggel zárja a transzferperiódust (köszönhetően annak, hogy a klub minden évben irtózatos összegekért eladja legjobbjait Michael Essientől kezdve Mahamadou Diarrán keresztül Eric Abidalig), hanem az is, hogy immár a marketing szempontjából is utolérte, sőt, talán meg is előzte a Marseille-t vagy a PSG-t: Franciaországban OL márkájú bortól kezdve rengeteg, a klub nevével fémjelzett terméket lehet kapni.

Hét éve a csúcson
De természetesen a szakmai szempontok is nagyon fontosak, hiszen arról sem szabad megfeledkezni, hogy hiába válik meg a Lyon rendszeresen a legértékesebbnek tartott focistáitól, szinte mindig megfelelően tudja pótolni a távozott labdarúgókat. Ez egyrészt a klub remek utánpótlás-akadémiájának köszönhető (a legújabb gyöngyszem természetesen Karim Benzema, de saját nevelésűnek számít Francois Clerc és Sydney Govou is), másrészt pedig annak, hogy az OL szinte tökéletesen képes "lefölözni" a Ligue 1-t. A lyoniak ugyanis a brazil piac mellett szinte csak a hazai mezőnyből igazolnak, így került hozzájuk többek között Jérémy Toulalan, Kim Källström, Kader Keita, Mathieu Bodmer, idén nyáron pedig Jean Makoun, Frédéric Piquionne, Miralem Pjanic vagy John Mensah. A hét bajnoki címet ugyan négy különböző tréner irányításával vívták ki, és az esetleges nyolcadikat az ötödikkel nyerhetik meg, ám az állandóság maradt, köszönhetően Aulas személyes tanácsadójának, Bernard Lacombe-nak - aki közvetlenül a sikerkorszak előtt ült a klub kispadján, és sokak szerint az általa lefektetett alapok jelentik a siker kulcsát.
Ami a vetélytársakat illeti, amikor a nyáron az Olympique Marseille-nek sikerült elcsábítania a Lyon fiatal támadóját, Hatem Ben Arfát, akit Benzema mellett a másik óriási tehetségnek tartottak, akkor sokan úgy vélték, hogy ez a "hatalomváltás" első jele - korábban ugyanis nem volt jellemző, hogy egy másik francia egyesület elvigyen egy olyan focistát az OL-től, aki még nincs túl a pályafutása csúcsán. A lyoniak azonban nem véletlenül engedték el Ben Arfát: tisztában voltak vele, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, márpedig Benzema és Ben Arfa a pletykák szerint nem volt valami jó viszonyban. Ráadásul a Marseille-nél a jelek szerint hiányzik az egyensúly a csapatrészek között: a támadó részleg egészen kiváló (nem véletlenül szerezte az OM a legtöbb találatot), azonban a védelmükről ugyanez már nem mondható el.
A Bordeaux ebből a szempontból már sokkal jobban áll, nem véletlen, hogy az előző idényben is a Girondins került a legközelebb a bajnokcsapathoz. A bordeaux-iak mestere, Laurent Blanc a rotációs szisztéma híve, és bár a keretből hiányoznak az igazán nagy egyéniségek, de a gárda rendkívül kiegyensúlyozott, ráadásul játékosai egytől egyig éhesek a sikerre. De hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy "végre" ne a Lyon legyen bajnok Franciaországban, az egyelőre erősen kétséges.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?