![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0808/20080807manciniin.jpg)
Mancininek nem hozott szerencsét az Inter szerelése
Csoda a jégen, a vízben
Tíz sportorgazmus
Amikor az Internazionale a nyáron szerződtette a kispadra José Mourinhót, akkor úgy tűnt, hogy a milánói gárda a portugál mester által megálmodott 4-3-3-as formációban játszik majd.
Erre utalt az is, hogy a klub leigazolta Ricardo Quaresmát, illetve Mancinit, akik vérbeli szélsőnek számítanak, és így tökéletesen beleillettek ebbe az elképzelésbe. Mourinho terve azonban nem jött be, a háromcsatáros taktika nem működött, így aztán az ősz másidik felében az Inter visszaállt a jól megszokott 4-4-2-re, és ezzel a szisztémával már sokkal magabiztosabban hozta az eredményeket. Így viszont a szélsőknek nem maradt hely a csapatban, és az év vége felé sem Quaresma, sem pedig Mancini nem kapott sok lehetőséget.
A hírek szerint Mancinitől máris szeretne megválni a klub, és megfelelő ajánlat esetén akár már januárban távozhat. A brazil focistát a milánóiak a nyáron 15 millió euróért vették az AS Romától, és kicsi a valószínűsége, hogy a szezon közben hasonló összegért meg tudnak válni tőle - bár egyes értesülések szerint a Real Madrid máris vinné őt, és tízmillió eurót ajánlott a szélsőért.
Ez azért inkább a pletyka kategóriájába tartozik, hiszen Mancinit a tavasszal nem lehet nevezni a Bajnokok Ligájába (elvégre az ősszel már szerepelt a sorozatban az Inter színeiben), de mindenesetre jól jelzi, hogy a focistának igen csak megingott a helye az olasz klubnál.
A VfB Stuttgart megszerezte az 1860 München korosztályos válogatott középpályását, Timo Gebhardtot. A VfL Wolfsburg mellőzött szerb csatárát, Danijel Ljuboját a Borussia Mönchengladbach csábítja.
Az AS Romát az Udinese támadójával, Fabio Quagliarellával hozták kapcsolatba. Az Arsenal érdeklődik a Dinamo Kijev szenegáli középhátvédje, Pape Diakhaté iránt.
A Napoli a Feyenoord fiatal középpályásával, Georginio Wijnaldummal erősítene. Az FK Moszkva argentin csatára, Maxi López a Chievo Veronában köthet ki.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?