Egy nappal azután, hogy Carlos Tévez kilátásba helyezte távozását a Manchester Unitedtől, az argentin támadó azt is kijentette, hogy szívesen lenne a Real Madrid futballistája.
Csoda a jégen, a vízben
Tíz sportorgazmus
Carlos Tévez egyelőre nem kapott ajánlatot nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, s a hírek szerint Sir Alex Ferguson fel is függesztette az ügyben zajló egyeztetéseket. Tévezért ugyanis 30 millió euró feletti összeget kéne fizetnie a Unitednek a futballista játékjogát birtokló MSI cégnek, a klub skót menedzsere azonban nem kíván ennyit áldozni az utóbbi időben már csak negyedik számú támadónak számító Tévezre, aki ráadásul hosszú távú megállapodást és fizetemelést is szeretne kieszközölni.
"Nem tudom, mi lesz Tévezzel" - fogalmazott a Sky Sportsnak Ferguson, hozzátéve, ő szeretné megtartani a játékost, de jelenleg nagyobb esélyt lát a távozására, mint a maradására, amiért szerinte elsősorban Tévez ügynöke a felelős.
A beszámolók szerint Tévez egy rádióintejúban indulatosan reagált edzője szavaira, és kijelentette, máshol is el tudja képzelni a folytatást. "Bosszantó, ahogy összezavarják a szurkolókat, akik mindig is támogattak engem. Szeretném leszögezni, hogy még nem kaptam semmilyen konkrét ajánlatot, így nem is tudtam semmit visszautasítani. Egyelőre bizonytalan a jövőm, a Manchester mindenesetre tisztában van vele, mennyit kell fizetnie, ha azt akarja, hogy maradjak. Ugyanakkor ha egy klub öt évre szóló szerződést tenne elém, nyugodt szívvel elfogadnám" - mondta a 24 éves játékos.
Ezek után természetesen azonnal megindultak a találgatások Tévez következő csapatáról, s a hírek szerint Real Madrid szívesen látná soraiban a támadót. "Ki ne szeretne a Real Madridban játszani?" - reagált a felvetésre Tévez. "Akár a Manchester, a Real is a világ legjobb csapatai közé tartozik, nagy öröm lenne náluk játszani" - tette hozzá a Corinthians egykori kedvence, aki úgy tervezi, következő európai állomáshelye után visszatér Argentínába, és a Boca Juniorsban fejezi be a pályafutását.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?